Házkutatásokat tart több katalán kormányzati épületben a spanyol csendőrség

0

Házkutatást kezdett több katalán kormányzati épületben a spanyol csendőrség szerdán Barcelonában, és több magas rangú tisztviselőt őrizetbe vett.

A helyi sajtóban megjelent beszámolók szerint 22 kormányzati hivatalban és egyéb helyszíneken intézkednek hatóságok, egyebek mellett a gazdasági, a munkaügy, valamint a szociális és családügyi tanácsnokságokon, amelyek tartományi minisztériumoknak felelnek meg.
A katalán ügyészség utasítására kezdett házkutatásokkal párhuzamosan eddig 14 embert vettek őrizetbe, köztük Josep Maria Jovét, a katalán gazdasági miniszter vezető titkárát.
A spanyol csendőrség az alkotmánybíróság által felfüggesztett, ezért illegálisnak tartott október 1-i önrendelkezési népszavazással kapcsolatos dokumentumokat keres.
Oriol Junqueras katalán elnökhelyettes a TV3 katalán televíziónak úgy reagált: ez nyugati demokráciában nem történhet meg, túlmegy minden demokratikus garancián, és sérti az állampolgárok alapvető jogait.
Carles Puigdemont katalán elnök rendkívüli kormányülést hívott össze az ügyben.
A több kormányzati épület előtt tüntetők jelentek meg, tiltakozva az eljárás ellen.
A törvénysértésre, az alkotmány ellen irányuló cselekvésre a államnak reagálnia kell – mondta Mariano Rajoy, spanyol miniszterelnök a parlament alsóházának ülésén, amelyet ez a téma uralt.
A spanyol kormányfő szerint nincs olyan demokratikus állam a világon, amely elfogadja, amit Katalóniában terveznek, és hozzátette, hogy ráadásul figyelmeztették őket, tudták, hogy a referendumot nem lehet megrendezni, mert az sérti a nemzeti szuverenitást.
A Barcelonában zajló csendőri akció elleni tiltakozásként a spanyol parlament katalán pártjainak képviselői elhagyták az üléstermet.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …