Hatodik hely a rocky online világkupán

0

Hatodik helyen végzett az online világkupán november 7-én az ajkai Dinamik Rock and Roll Klub két fiatal tehetsége, a children korcsoportos Halmai Jázmin és Csite Adrián.

Dr. Horváthné Baráth Piroska edzőtől megtudtuk, hogy a klub a verseny előtti napokban itthon vette fel a programot, majd Futó Zoltán segítségével feltöltötte a szervezők által megadott helyre.

A verseny szombaton délután 4 órakor kezdődött, és egy megadott linken bárki követhette azt. A rockysok, a versenyzők barátai ott izgultak a képernyő előtt. Majd megérkezett az eredmény, Adrián és Jázmin bejutott a döntőbe, a világ legjobbjai közé. A döntőt is közvetítették. Akkor volt igazán nagy az izgalom. Megérkezett a végeredmény, hatodik helyezés. Az öröm hatalmas volt. Az edző elmondta, hogy a világjárvány miatt a nemzetközi szövetség úgy döntött, hogy az országonkénti ranglista első 10 helyezett párosaiból illetve formációiból lehet jelentkezni online világkupára. A kiküldött videot a szövetség által előre kijelölt két pontozó a youtube csatornán látta, és annak alapján döntött a továbbjutásról illetve a helyezésről. A személyes jelenlét, a találkozás élményét a New York központtal megrendezett online verseny nem adta vissza, de legalább visszacsatolást kaptak arról, hogy jó irányban haladnak. A verseny azért is volt fontos, mert Adrián és Jázmin az életkora miatt az idén utoljára szerepelhet a chidren kategóriában, és ez némi kárpótlás volt a járvány miatt elmaradt versenyekért.

Tokió december elején rendez egy világkupát, oda is be szeretnék nevezni őket. A páros edzője Horváth-Matán Szilvia. Csite Adrián 5 éve sportol. Régóta tettszett neki a rocky, ezért amikor választania kellett, így döntött. Tehetsége és szorgalma hamar kiderült. Számos sikert ért már el. Halmai Jázmin sajnálja, hogy nem utazhattak a versenyre, de mint mondta, örül ennek a lehetőségnek is. A párosnak hetente 4 edzése van, örömmel vállalják a próbákat, a fellépéseket és a versenyzést.

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Helyi Hírek

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Mindenszentek – Megidézzük az ajkai sportolók és sportvezetők emlékét

Mindenszentek ünnepe és halottak napja jó alkalom a hálaadásra, az emlékezésre, mindazokra…