Harmadik napja emelkedik az olajár

0

Szerdán már harmadik napja tart a kőolaj drágulása, ami annak a jele, hogy az olajtermelők év elején bevezetett kínálat-visszafogása kezdi éreztetni hatását, a piacról fokozatosan tűnik el az olajfelesleg.

Röviddel 9 óra előtt az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 10 cent (0,18 százalék) emelkedéssel 56,71 dolláron állt. Ugyanekkor a nyugati féltekén irányadó WTI amerikai olajfajta 17 centtel (0,33 százalékkal) 51,09 dollárra drágult.
Mindkét olajfajta ára két százalékkal emelkedett kedden, részben Szaúd-Arábiának arra a bejelentésére, hogy a keresletnél jóval kevesebb kőolajat exportál novemberben.
Pénteken a Brent 55,62 dolláron, a WTI 49,29 dolláron zárt.
Az idén januártól Szaúd-Arábia vezetésével az OPEC 14 tagja, és az egyezményhez csatlakozott tíz kartellen kívüli olajtermelő ország kitermelésének  napi 1,8 millió hordós csökkentésében állapodott meg azért, hogy az olaj ára emelkedjen. A termelést napi 32,5 millió hordóban korlátozó egyezmény hatálya jövő márciusig tart.
Szakértők szerint az önkéntes termeléskorlátozás kordában tartotta az árakat és hozzájárult a piacot terhelő globális készletek csökkentéséhez. Az év elején a fejlett országokban felhalmozott nyersolajkészlet 338 millió hordóval haladta meg az ötéves átlagot, a többlet augusztusra 170 millió hordóra csökkent.
Az OPEC szerdán ismerteti, hogy egyes tagországai mennyi kőolajat termeltek szeptemberben.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …