Halottak napja hetében bármikor felkereshetjük a sírkerteket

0

Mindenszentek hetében nem zárják a temetőket, a hozzátartozók bármikor felkereshetik szeretteik sírját, tudtuk meg Tuboly Józseftől, az Ajkai Temető Fenntartó és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatójától.

Szombaton és vasárnap munkatársaik ügyeletet tartanak a régi és új temetőben. Aki nem találja a hozzátartozója nyughelyét vagy bármilyen információt szeretne, az egyenruhás munkatársakat a ravatalozó környékén találja meg. Vasárnap délután 2 és 6 óra között ügyeletet tartanak, a Táncsics utcai irodában, a személyes ügyfélfogadás mellett telefonon, a 06- 20 8020380 vagy a 06 88 200 254 számokon is elérhetők.

A temetőkbe a mozgássérültek vagy a nehezen mozgó idősek gépkocsival is behajthatnak.

A látogatók gépkocsijainak biztonságáról a megemlékezés zavartalanságáról a helyi polgárőr egyesület tagjai gondoskodnak, akik mind a 11 temetőnél jelen vannak évek óta. Mindenszentek és a Halottak Napja idején megnő a temetők forgalma. A többség jó szándékkal, megemlékezés céljából keresi fel a sírkerteket. Olyan személyek is feltűnhetnek ezeken a helyeken, akik nem emlékezni, hanem másokat megkárosítani mennek, kihasználva a figyelmetlenségüket megszerezzék értékeiket, áll a rendőrség tájékoztatójában. Szomorú tapasztalat, hogy a kegyelet napjaiban a temetők közvetlen környezetében előfordulhat gépkocsi-feltörés, kerékpárlopás, valamint a sírokról történő virág és koszorú eltulajdonítás, továbbá a lakástulajdonos távollétét kihasználó betörés, illetve besurranás. A rendőrség figyelmezteti a temetők látogatóit, hogy mielőtt felkeresik szeretteik sírját, győződjenek meg arról, hogy a gépjárművet, kerékpárjukat biztosan lezárták. Ne hagyják személyes irataikat, bankkártyájukat, lakáskulcsukat az autóban, még üres táskát, ruhaneműt se hagyjanak az utastérben. Soha ne hagyják őrizetlenül táskájukat, miközben a sírt rendezik, vízért vagy a szemetes konténerhez mennek. Okmányaikat, értékeiket mindig táskájuk vagy kabátjuk belső zsebeiben tartsák.

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Helyi Hírek

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Mindenszentek – Megidézzük az ajkai sportolók és sportvezetők emlékét

Mindenszentek ünnepe és halottak napja jó alkalom a hálaadásra, az emlékezésre, mindazokra…