Halálos áldozatokat követelt a Moszkván átvonuló vihar

0

Tizenegyen életüket vesztették és több tucatnyian megsérültek egy Moszkván és az elővárosain hétfőn átvonuló vihar következtében – közölték az orosz főváros egészségügyi hatóságai.

Az emberek halálát az óránként 80 kilométeres sebességű széllökések által kidöntött néhány fa és egy buszmegálló összeomlása okozta az orosz főváros északkeleti, központi és északnyugati kerületeiben. Több mint félszáz sérült részesült orvosi ellátásban, köztük gyerekek.
A kidőlt fák, oszlopok és reklámszerkezetek sok helyen parkoló autókat rongáltak meg. A vihar következtében 18 ezren maradtak áram nélkül. Az ítéletidő zavarokat okozott a vasúti közlekedésben, de az Interfax hírügynökség úgy értesült, hogy a repülőterek fennakadás nélkül fogadják és indítják a járatokat.
A rendkívüli helyzetek minisztériuma szerint a régióban legkevesebb háromszáz fa pusztult el. Számos épület, így a belügyminisztérium tetőszerkezete megrongálódott és az Iszvesztija című lap szerint összedőlt egy toronydaru is. Szergej Szobjanyin polgármester közölte, hogy Moszkva összes mentőszolgálatát készültségbe helyezték, a kárelhárítás és a romeltakarítás elkezdődött.
A RIA Novosztyi azt jelentette, hogy kidőlt fenyők torlaszolták el Dmitrij Medvegyev miniszterelnök Gorki-9 rezidenciájának parkolóját. Az épületegyüttesben a kormányfővel tárgyaló spanyol üzletemberek és újságírók rekedtek benn.
A meteorológusok szerint a viharban a szokásos havi csapadékmennyiség egyharmada hullott ki.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …