Gruevszki menekültstátusza – Az EP a volt macedón kormányfő kiadására szólította fel Magyarországot

0

Nikola Gruevszki korábbi macedón miniszterelnök kiadására szólította fel Magyarországot az Európai Parlament (EP) csütörtöki jelentésében, amely szerint eljárásukkal a magyar hatóságok beavatkoztak Macedónia belügyeibe.

A brüsszeli plenáris ülésen 470:116 arányban megszavazott dokumentumban arra szólították fel a magyar hatóságokat, hogy minden releváns információt és szükséges magyarázatot bocsássanak rendelkezésre a korrupció miatt jogerősen kétéves szabadságvesztésre ítélt Gruevszki ügyéről, aki „a börtönbüntetés elkerülése céljából Magyarország titkos diplomáciai segítségnyújtásával elmenekült hazájából”.
A képviselők szerint az eljárás beavatkozás a balkáni ország belügyeibe és a macedón igazságszolgáltatás és jogállamiság semmibevételének tekinthető.
Mint írták, az EP elvárja, hogy Magyarország a „vonatkozó nemzeti és nemzetközi jogszabályoknak megfelelően” pozitívan bírálja el Szkopje kiadatási kérelmét, az egykori kormányfő elleni ítéletet ugyanis „alapos és átlátható jogi eljárás” után több bíróság is megerősítette, ráadásul a politikus ellen négy másik függő ügyben is vádat emeltek az ezeken kívül még folyamatban lévő öt bűnügyi nyomozás mellett.
A képviselőtestület kiemelte: Gruevszkit a macedón igazságszolgáltatáson belül felelősségre kell vonni, az ilyen jogi eljárásokat pedig nem szabad átpolitizálni.
A Gruevszki-ügy nem szerepelt a macedón országjelentés eredetileg előterjesztett tervezetében, csak a zöldpárti, illetve a szociáldemokrata frakció által később benyújtott, majd a plénum által jóváhagyott módosító indítványokban.
A szövegben üdvözölték, hogy a macedón parlament nemrég elfogadta az ország nevéről szóló alkotmánymódosítást, és így megnyílt az út az EU- és NATO-csatlakozási folyamat előtt. „A megállapodás már nagyon várt pozitívum az egész Nyugat-Balkán stabilitása és megbékélése szempontjából” – szögezték le.
Az Európai Parlament üdvözölte az előrelépést több területen, ugyanakkor többek között a pénzmosás és az összeférhetetlenség elleni fellépés erősítését sürgette, hogy jobban védeni tudják az igazságszolgáltatást a politikai befolyástól.
Macedóniának emellett a jogállamiság fennmaradó hiányosságaival is foglalkoznia kell, amelyek továbbra is komoly gondot okoznak – írták.
A Fidesz-KDNP európai képviselőcsoportja Magyarország elleni, ideológiai természetű támadásnak minősítette az elfogadott módosítókat, aláhúzva, hogy a delegáció nem szavazta meg ezt a szöveget, noha a kormány elkötelezett támogatója a nyugat-balkáni országok euroatlanti integrációjának.
Tőkés László fideszes EP-képviselő hangsúlyozta, hogy a magyar hatóságok a törvényesség teljes betartásával jártak és járnak el. Továbbá azon véleményének adott hangot, hogy Gruevszki „megbuktatása, majd elítélése hátterében feltételezhetően a migrációs kérdés, illetve a Soros-lobbi áll”.
Szanyi Tibor MSZP-s képviselő támogatta a határozatot, és kijelentette, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek „a nemzetközi és az uniós jog teljes semmibevételét tükröző példátlan provokációja tudatosan kárt okoz közös európai érdekeinknek azáltal, hogy szembe megy az EU kül- és biztonságpolitikája, illetve bővítési politikája keretében együtt meghozott döntéseink egész sorával
Szanyi Tibor emellett bűnrészességgel vádolta a Fideszt is soraiban tudó Európai Néppártot, mondván, itt az újabb bizonyíték, hogy a konzervatív pártcsalád „nem képes rövid pórázon tartani” Orbán Viktort, „ezt a valódi diktátort”.
Párttársa, Ujhelyi István kiemelte, hogy a határozat „a Fidesz hazug propagandájával szemben kimondja, hogy Macedóniában komoly előrelépés történt a jogállamiság megerősítésében, így például az igazságszolgáltatás függetlensége, az elszámoltathatóság és a szakmaiság, a nyilvános információkhoz való hozzáférés területén”.
„Az EP ismét piros lapot mutatott fel Orbán Viktornak és illiberális kormányának. A Fidesz pedig ahelyett, hogy Magyarország tisztességét, becsületét óvta volna, ismét inkább a magyar kormányfő sötét baráti kapcsolatait védte” – fogalmazott.
Molnár Csaba és Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció EP-képviselői szerint „az Orbán-kormány világméretű szégyent hozott Magyarországra”.
„Mi, európai magyarok nem fogunk beletörődni, hogy Orbán bukott politikusok, bűnözők és terroristák gyűjtőhelyévé tegye a hazánkat” – közölték.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …