G20 – Merkel: nehéz lesz a hamburgi csúcs, és bizonytalan a kimenetele

0

Nehéznek ígérkezik a G20-csoport hamburgi csúcstalálkozója, és bizonytalan a tárgyalások kimenetele – mondta Angela Merkel német kancellár szerdán Berlinben.

A vezető ipari államokat és a legnagyobb feltörekvő országokat, valamint az EU-t mint intézményt összefogó csoport soros elnöki tisztségét betöltő Németország kormányfője Hszi Csin-ping kínai államfővel folytatott megbeszélése után tett nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy szoros az együttműködés az előző soros elnök Kínával és a következő soros elnök Argentínával.
Az úgynevezett trojka együttműködése révén „azt hiszem, és remélem, hogy sikerül elkerülni néhány zátonyt, de nem tudom, hogy milyen lesz a végeredmény” – mondta Angela Merkel a pénteken kezdődő találkozóról.
Megjegyezte: a 20 eltérő fejlettségű és más-más elképzelésekkel rendelkező tagot „nem egyszerű összehozni”.
Röviddel a kancellár sajtónyilatkozata után szóvivője, Steffen Seibert sajtótájékoztatón jelezte, hogy a G20-csúcs zárónyilatkozata még nincs készen, a szövegen dolgozó delegációk „nehéz” megbeszéléseket folytatnak.
Azzal kapcsolatban, hogy német várakozások szerint főleg az éghajlatváltozás megfékezése és a szabadkereskedelem ügyében az Egyesült Államokkal támadt nézeteltérések akadályozhatják a kétnapos találkozó sikerét, a kormányszóvivő azt mondta, hogy a serpáknak – a csúcsértekezlet előkészítésén dolgozó diplomatáknak – nem csak egy G20-tag miatt van nehéz dolguk.
Angela Merkel a német soros elnökség feladatairól szólva egy csütörtökön megjelenő interjúban az előzetesen ismertetett részletek szerint kiemelte, hogy adottságként kell kezelni a csoport változatos összetételét, és a megállapodás lehetőségeinek kimunkálásán kell dolgozni, „nem pedig azon, hogy szóba se álljunk egymással”.
A „világrend átalakulóban van, az erőviszonyok változnak”, és a csúcstalálkozó megtartása „önmagában véve is érték most, amikor oly nagy a párbeszédképtelenség”. Ugyanakkor a soros elnökségnek az is fontos feladata, hogy ne söpörjék a szőnyeg alá az ellentéteket, hanem nyíltan beszéljenek róluk. Ezért bölcsen járnak el a csoport európai tagjai, ha „összefogják erejüket” – mondta a német kancellár.
A Die Zeit című liberális hetilap következő számában megjelenő interjúban az európai összefogással kapcsolatban arról is beszélt, hogy az euróövezeti gazdasági kormányzat és az euróövezeti pénzügyminiszter intézményének felállítása „két fontos gondolat”.
Igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy megismételné-e a sörsátras beszédként ismert májusi bajorországi kampánybeszédében tett kijelentését az Egyesült Államoktól függetlenedő Európai Uniótól. Mint mondta, az Egyesült Államok már nem kíván a nemzetközi rendről gondoskodó hatalomként fellépni a világ valamennyi térségében. Ezt régiónként és az adott ügyektől függően lehet jó, vagy kevésbé jó fejleményként értékelni.
A washingtoni kormányzattal Donald Trump hivatalba lépése óta kialakult feszültséggel kapcsolatban kiemelte: Németország arra törekszik, hogy a globalizácó mindenki számára hasznos folyamattá váljék, a Trump-adminisztráció viszont olyan folyamatként fogja fel, amelyben nincsen mindenkinek hasznos megoldás, nincsen „win-win helyzet, hanem csak nyertesek és vesztesek”.
Azzal kapcsolatban, hogy az amerikai elnök nemzetbiztonsági és gazdasági főtanácsadója, Herbert Raymond McMaster und Gary Cohn egy közös cikkben azt írta, hogy a világ nem globális közösség, hanem inkább „aréna”, amelyben nemzetek, nem kormányzati szereplők és vállalatok versengenek azért, hogy a számukra leginkább kedvező helyzet álljon elő, Angela Merkel azt mondta, hogy ez teljességgel ellentétes az ő felfogásával. A német kormány arra törekszik, hogy ne csak kevesek profitáljanak a gazdasági fejlődésből, hanem mindenki.
A kancellár erről beszélt a hét végén a G20-csúccsal kapcsolatban megjelent videoüzenetében is, amelyben hangsúlyozta: szerinte a húszak feladata a mindenki számára hasznos, azaz „inkluzív” és fenntartható gazdasági növekedés elérése a változó, egyre inkább „multipoláris”, többpólusú világban.
Ezért éppen úgy szükség van a párizsi klímavédelmi egyezményre, mint a piacok nyitottságára és a korábbiaknál jobb szabadkereskedelmi egyezményekre, amelyek fogyasztóvédelmi, szociális és környezetvédelmi előírásokat is tartalmaznak – mondta Angela Merkel.
Kiemelte: a világ fejlődése „egész biztosan nem lesz fenntartható és inkluzív, ha mindent úgy csinálunk tovább, ahogy eddig”.
A G20 csoport informális egyeztető fórum, 1999 óta működik, első csúcstalálkozóját 2008-ban tartotta, az akkor elmélyült pénzügyi világválság hatására. Tagjai Argentína, Ausztrália, Brazília, a Dél-afrikai Köztársaság, Dél-Korea, az Egyesült Államok, Franciaország, India, Indonézia, Japán, Kanada, Kína, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Oroszország, Törökország, Szaúd-Arábia és az Európai Unió.
Állandó vendég Spanyolország, a német soros elnökség vendége pedig Hollandia és Norvégia. A csoport munkájában a legfontosabb nemzetközi és regionális szervezetek is részt vesznek, köztük a Világbank, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF).

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …