Francia zavargások – Harmadik hónapja tüntetnek a sárgamellényesek

0

Tizennegyedik alkalommal is az utcákra vonultak szombaton országszerte a francia kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen tiltakozó sárgamellényesek, akik a közvélemény kifáradása és a csökkenő mobilizáció ellenére újabb célkitűzéseket keresnek a mozgalomnak.

A belügyminisztérium tájékoztatása szerint 41 400 tüntettek, ebből 5 ezren Párizsban. Az előző hetekhez képest kevesebb rendbontás történt, de Alain Finkielkraut filozófust antiszemita sértések érték tüntetők részéről.
Szinte napra pontosan három hónappal az első megmozdulás után – amelyen mintegy 300 ezren vettek részt a múlt szombati 50 ezerhez képest – a sárgamellényesek ismét felvonulásokat szerveztek a francia nagyvárosokban annak a hétnek a végén, amelyen bíróság elé kellett állnia két hangadójuknak, Eric Drouet kamionsofőrnek be nem jelentett tüntetés szervezése miatt, és Christophe Dettinger volt bokszolónak rendőrök bántalmazása miatt.
Párizsban a több ezer fős menet délben indult el ragyogó napsütésben a Diadalívtől a Champs-Elysées sugárúton, ahonnan az Invalidusok irányába folytatták az irányt. A békésen vonuló emberek ezúttal elsősorban az őket biztosító rendőrök ellen kiabáltak ellenséges jelszavakat. Kora délután szinte menetrendszerűen törtek ki összecsapások rendbontók és rendőrök között a boulevard Saint-Michelen, ahol könnygázzal oszlatták az embereket. A kisebb, epizódikus feszültségek ellenére Párizsban ezúttal nagyobb incidensek nélkül folytatódtak a tiltakozások.
A közösségi oldalakon egyébként a fővárosban  három felvonulást és négy egyéb megmozdulást hirdettek meg az egymással összekülönbözött sárgamellényes csoportok: volt, amelyik lázongásra szólított fel, egy másik az Étoile tér lehető leghosszabb ideig tartó elfoglalására, a legnagyobb csoport pedig ezúttal vasárnapra is utcára hívja az embereket a fővárosban.
A rendőrség adatai szerint országszerte 41 500-an, Párizsban 5 ezren vonultak fel.
Alain Finkielkraut filozófust antiszemita sértésekkel illették tüntetők, amikor Párizs belvárosában keresztezték az útját.
„Húzz el, mocskos cionista”, „rohadt cionista”, „mi vagyunk a nép, Franciaország a mienk” – kiabálta a sárgamellényesek egy csoportja, amikor meglátták a filozófust. A közösségi oldalakon közzétett felvételeken az is látható, hogy a rendőröknek kellett közbeavatkozniuk és megvédeniük a 69 éves lengyel származású francia akadémikust.
„Elképesztő gyűlöletet éreztem, és sajnos nem ez az első alkalom” – mondta Alain Finkielkraut a Journal du dimanche című vasárnap megjelenő hetilapnak. „Megijedtem volna, ha nem lettek volna ott a rendőrök, de szerencsére ott voltak” – tette hozzá. Elmondta azt is, hogy nem minden sárgamellényes volt agresszív vele: egyikük át akarta adni neki a sárgamellényét, megkérve, hogy csatlakozzon a menethez, egy másik tüntető pedig azt mondta, hogy rendszeresen olvassa és csodálja a filozófiai munkásságát.
Finkielkraut a kezdetek óta támogatásáról biztosította a szociális mozgalmat, amelyről több elemzést is írt. A Le Figaro című napilap szombati számában azonban élesen bírálta a sárgamellényesek hangadóit, és úgy vélte, hogy már nem a kormányzat, hanem ők az arrogánsok.
A közismert entellektüel elleni antiszemita támadást szombat este sorozatban ítélték el a francia politikusok, Emmanuel Macron államfő pedig a Twitteren azt írta, hogy ami történt, az „mindannak a tagadása, ami minket nagy nemzetté tesz”, ezért „nem fogjuk eltűrni”.
A dél-franciaországi Bordeaux-ban és Toulouse-ban – amely városok a kormányellenes mozgalom központi helyeivé váltak, és ahol a felvonulások rendszeresen erőszakba torkolltak az elmúlt hetekben -, a délután folyamán voltak nagyobb megmozdulások.
A legtöbb vidéki sárgamellényes csoport a mozgalom három hónapos évfordulóját kívánta megünnepelni, és „vissza a gyökerekhez” felszólítással a városok menti körforgalmakba szerveztek békés megmozdulásokat, kerülendő a városközpontokban tapasztalható rendbontásokat. A rendőrség előre jelezte, hogy az úttorlaszokat és forgalomlassító akciókat nem fogja eltűrni.
Párizs és Strasbourg mellett felvonulásokat szerveztek szinte minden nagyobb városban (Marseille, Lyon, Nantes, Lille, Nice, Saint-Etienne, Bourg-en-Bresse, Thionville, Rouen, Pontivy, Alençon, Reims, Boulogne-sur-Mer).
Egy szerdán közzétett felmérés szerint a franciák többsége (56 százalék) azt szeretné, ha a francia kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen tavaly november óta tiltakozó sárgamellényesek befejeznék a megmozdulásokat. A megkérdezettek 64 százaléka úgy látja, hogy a tüntetők követelései eltávolodtak a kezdeti elképzelésektől. Ez az első alkalom az elmúlt három hónapban, hogy a közvélemény elfordulni látszik a megmozdulástól.
Az üzemanyagadó emelése ellen 2018 novemberében létrejött sárgamellényes mozgalom az elmúlt három hónapban több szociális jellegű követelést fogalmazott meg, és az államfő távozását is követeli a városok menti körforgalomban felállított úttorlaszok mentén. Szombatonként pedig a városközpontokban tartanak spontán felvonulásokat, amelyek rendszeresen rendbontásokba és összetűzésekbe torkollnak a rendfenntartó erőkkel. Hétvégéken ezért országszerte mintegy 80 ezer rendőr és csendőr teljesít szolgálatot a francia utcákon a közrend biztosítására. Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter szerdán 30 millió euróra becsülte a szombati tüntetéseken az utcákon okozott anyagi károkat (üzletek, bankok, kirakatok, középületek, köztéri eszközök megrongálását).

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …