Francia zavargások – A jobboldal üdvözölte az üzemanyagadó-emelés eltörlését, nyugalomra intett és kérte, hogy Macron szólaljon meg

0

Laurent Wauquiez, a francia ellenzéki jobbközép Köztársaságiak elnöke üdvözölte csütörtökön a kormány előző napi döntését az üzemanyagadó emelésének eltörléséről, nyugalomra intett a szombati tiltakozónap előtt és azt kérte Emmanuel Macron államfőtől, hogy szólaljon meg.

„Most egyetlen feladatunk az, hogy megtaláljuk a kiutat a válságból. Mindenki felelős ezért. Nyugalomra intő politikai megszólalásokra van szükség” – mondta a legnagyobb ellenzéki párt vezetője az Europe1 kereskedelmi rádióban. „Igen, amit tegnap este Francois de Rugy környezetvédelmi miniszter megerősített az adóemelés eltörléséről, az a megbékélés jele. Egy olyan megbékélési jel, amelyet vártunk. És igen itt van, még akkor is, ha sok időt elvesztegettünk” – tette hozzá.
„Ahhoz, hogy az üzenetet meghallják, a legmagasabb állami szinten is ki kell ezt mondani. Arra kérem a köztársasági elnököt, hogy végre maga is szólaljon meg, mondja el a várt beszédet, amely megerősítené azt a megbékélést, amelynek jele tegnap este megérkezett” – hangsúlyozta Laurent Wauquiez.
„A sárgamellényesek mozgalmát, amelyet támogattam, pedig arra kérem, hogy harcoljon az erőszak minden formája ellen” – mondta a pártvezető.
„Úgy tudjuk, hogy a rendőri erőknél erős a félelem, hogy potenciálisan jelentősebb incidensek lehetnek a hétvégén (mint múlt szombaton)” – mondta Wauquiez, aki szerint Emmanuel Macronnak „néhány napra ki kellene hirdetnie a rendkívüli állapotot”.
A Köztársaságiak nemzetgyűlési frakcióvezetője, Christian Jacob is hasonló felhívással fordult a tüntetőkhöz.
„Hazánk nagyon súlyos és nyugtalanító válságon megy át. Ezen körülmények között arra intünk mindent, hogy se személyek, se közjavak ellen semmilyen erőszak ne történjen” – írta a képviselő közleményében.
Guillaume Larrivé a jobboldal befolyásos képviselője pedig egyenesen arra kérte a sárgamellényeseket, hogy ne menjenek szombaton Párizsba tüntetni.
„Mindennél többet ét a társadalmi béke megőrzése és az életek megmentése” – írta a Twitteren a jobboldali politikus. Hozzátette, hogy Emmanuel Macront „nem káosszal, hanem szavazással” kell leváltani.
Benjamin Griveaux kormányszóvivő korábbi tájékoztatása szerint Emmanuel Macron államfő arra kérte a politikai pártok és a szakszervezetek vezetőit, hogy nyugtassák meg a kedélyeket. A francia hatóságok és a kormány ugyanis tartanak attól, hogy az újabbi szombati tüntetés is utcai harcokba fordul Párizsban, ahol mintegy 3 ezer radikális tiltakozó ultrajobboldali és ultrabaloldali szélsőségesekkel együtt múlt hétvégén barikádokat emelt, gépkocsikat borogatott és gyújtott fel, a fővárosba érkező külvárosi fiatalok pedig üzleteket fosztogattak.
A múlt szombati párizsi zavargásokat követően a francia kormány eleget téve a sárgamellényes mozgalom legfőbb követelésének bejelentette, hogy eltörli az üzemanyagadó jövőre tervezett emelését és életszínvonal-megőrző intézkedésekkel helyettesíti. Az engedmények azonban érezhetően késve érkeztek a társadalom több mint hetven százaléka által támogatott, három hete kezdett tüntetésekre, amelyek folytatódnak.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …