Fokozott ellenőrzés „finn módszerrel”

0

A Veszprém megyei rendőrök célja az ittas járművezetők forgalomból történő kiszűrése és a közúti balesetek megelőzése volt.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 2018. február 23-án délután és este fokozott közlekedésrendészeti akciót tartottak Veszprémben és Várpalotán. A kontroll célja elsődlegesen az ittas járművezetők kiszűrésére terjedt ki, de a rendőrök ellenőrizték a passzív biztonsági eszközök használatát, a járművezetésre jogosító okmányok meglétét, valamint érvényességét és vizsgálták a járművek műszaki állapotát.

Az ellenőrzés során három alkalommal jelzett pozitív értéket az alkoholteszter, a mért értéknek megfelelően mindhárom esetben közigazgatási bírságot szabtak ki a rendőrök. Kisebb fokú közlekedési jogsértés miatt hét járművezetővel szemben helyszíni bírságot, további hét esetben közigazgatási bírságot alkalmaztak a járőrök. Két sofőrrel szemben szabálysértési feljelentéssel éltek.

A rendőrök több helyszínen a „finn módszer” alkalmazásával is dolgoztak, így közel hétszázötven gépjármű megállítására és vezetőjének alkoholszondás ellenőrzésére került sor néhány órán belül.  A módszer lényege, hogy a biztonságos leállítási helyen a járőrök egyszerre több arra közlekedő járművezetővel szemben intézkednek néhány másodperc alatt. Az ellenőrzés csak a sofőr ittasságára korlátozódik, és amennyiben nem merül fel ittasság gyanúja, abban az esetben a járművezető tovább folytathatja útját.

Veszprém megye egész területén számíthatnak a gépjárművezetők hasonló közlekedési akciókra az elkövetkező hetekben.

Balesetmentes közlekedést kíván a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság!

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Minőség és elegancia az íróasztalok világában

Napi közel nyolc órát töltünk mellette – nem is csoda, hogy íróasztalból a csúcsminő…