Floridai lövöldözés – Szakértő: nem tudható, pontosan mennyi fegyver van az amerikai embereknél

0

Nem tudni pontosan, hogy mennyi fegyver lehet az Egyesült Államok polgárainál – mondta Varga Zoltán fegyverszakértő péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

A szakértő elmondta, becslések szerint az otthon tartott fegyverek száma Amerikában 270 millió, ami azt jelenti, hogy 100 emberből 89 rendelkezik valamilyen fegyverrel.
Hozzátette: Magyarországon – ahol az unióban az egyik legszigorúbb a szabályozás – 100-ból csupán 2 embernek van valamilyen fegyvere, Szlovákiában pedig 100-ból 60-nak.
A fegyvervásárlás feltételeinek szigorítását szorgalmazta több ponton is szerdán szenátorokkal találkozva Donald Trump amerikai elnök, miközben több amerikai áruházlánc is bejelentette, hogy önként szigorít ezeken a feltételeken. Trump szót emelt a fegyvervásárlók átfogó háttérellenőrzése mellett, és azt is támogatta, hogy 18-ról 21 évre emeljék az alsó korhatárt. Trump több olyan intézkedést is támogatásáról biztosított, amelyet a kampányát is támogató fegyveripari lobbi, a Nemzeti Fegyverszövetség (NRA) hevesen ellenez.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …