Fenyvesi Zoltán lesz a Fidesz-KDNP jelöltje az április 8-i országgyűlési képviselőválasztáson Veszprém megye 3. számú választókerületében a Fidesz Országos Választmánya döntése értelmében. Ezt maga a kormánypárti politikus jelentette be sümegi sajtótájékoztatóján.

Fenyvesi Zoltán elmondta: a választóknak 2018-ban lehetőségük van nyugodt, megfontolt döntést hozni. Egy optimista, biztonságos, gyarapodó és sikeres ország polgáraiként arról dönthetnek a környékünkön élők, hogy ők is csatlakoznak-e az országhoz.

Meg kell védenünk azokat az értékeket, hagyományokat és kultúrát, amelyet őseink ránk hagytak. Ezt szimbolizálja sajtótájékoztatónk helyszíne is, hiszen Sümeg a középkorban otthona és védelmezője volt keresztény kultúránknak. Meg kell védenünk azokat az eredményeket, amelyeket az elmúlt években a magyar kormány az emberekkel közösen ért el. Meg kell erősítenünk a szakképzést, hogy a helyi cégeknek legyen elég szakemberük. Fel kell lendítenünk a turizmust, ami ennek a vidéknek a kitörési pontja”– fogalmazott a képviselőjelölt.

Hozzátette:

Ki kell mondani a nyilvánvalót: ha egy országgyűlési képviselő jóban van a kormánnyal, akkor az jó az általa képviselt településeknek. Nem azért, mert a támogatásokat pártpolitikai alapon osztogatják – ha ez így lenne, akkor Szeged például soha nem kapott volna milliárdokat az Orbán-kormánytól –, hanem azért, mert az együttműködéshez méltányosság, korrektség és profizmus kell.

Hangsúlyozta, hogy számára ez a hely a világ közepe. Becsüli az itt élők erőfeszítéseit, tenni akarását. Megválasztása esetén a kormány támogatásával biztonságot, nyugalmat, munkahelyeket és gyarapodást fognak hozni ennek a régiónak.

Azért akarok bekerülni a Parlamentbe, hogy azt tegyem, ami egy valódi országgyűlési képviselő dolga: a lehető legtöbb fejlesztési forrást hozzam el Ajkának, Tapolcának, Sümegnek és az egész Balaton-felvidéknek”– jelentette ki Fenyvesi Zoltán.

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés 2018-as Választás

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Mindenszentek – Megidézzük az ajkai sportolók és sportvezetők emlékét

Mindenszentek ünnepe és halottak napja jó alkalom a hálaadásra, az emlékezésre, mindazokra…