EU-bíróság: a menedékjogi eljárás alatt nagykorúvá váló menekültek is élhetnek családegyesítési jogukkal

0

Élhetnek családegyesítési jogukkal azok a menekültek, akik kiskorúként, kísérő nélkül érkeztek Európába, és a menedékjogi eljárásuk ideje alatt töltötték be a 18. életévüket – mondta ki csütörtöki ítéletében az Európai Bíróság.

Az ügy előzménye, hogy egy 17 éves, kísérő nélküli eritreai állampolgár menedékkérelmet nyújtott be 2014-ben Hollandiában, amelyet jóvá is hagytak, a csaknem fél évig tartó eljárás alatt azonban a kérelmező nagykorúvá vált, és erre hivatkozva elutasították családegyesítési kérelmét, melynek keretében szülei és három testvére is megkaphatta volna az ideiglenes tartózkodási engedélyt.
A vonatkozó uniós irányelv értelmében a tagállamok a kísérő nélküli kiskorú menekültek esetében további feltételek alkalmazása nélkül engedélyezik az „első fokú, egyenes ági felmenő rokonok beutazását és tartózkodását”.
Csütörtöki ítéletében a luxembourgi bírói testület megállapította, hogy a hatályos szabályozás szerint kiskorúnak számít, aki még nem töltötte be a 18. életévét, amikor benyújtotta menedékjogi kérelmét valamely tagállamban, attól függetlenül, hogy az eljárás során nagykorúvá válik-e, vagy sem.
A törvényszéki közleményben rámutattak: veszélyeztetné a családegyesítési jog hatékony érvényesülését, ha azt attól tennék függővé, hogy milyen gyorsan dolgozzák fel a kérelmeket az illetékes nemzeti hatóságok. Ez – mint írták – ellentétes lenne ezen irányelv céljával, valamint az egyenlő bánásmód és a jogbiztonság elvével is.
A bíróság ugyanakkor leszögezte, hogy „ilyen helyzetben a családegyesítés iránti kérelmet főszabály szerint észszerű határidőn belül kell benyújtani, nevezetesen három hónapon belül azon időponttól kezdődően, amikor az érintettet menekültként elismerték”.
A most is alkalmazott, előzetes döntéshozatali eljárás lehetővé teszi, hogy a tagországok bíróságai a közösségi jog értelmezésére vagy valamely uniós jogi aktus érvényességére vonatkozó kérdést terjesszenek az EU bírósága elé. Utóbbi azonban nem dönti el a jogvitát, az a tagállami bíróság feladata, hogy az ügyet a luxembourgi ítélet alapján elbírálja. A határozat mindazonáltal a tartalmilag hasonló kérdésben eljáró más tagállami bíróságokat is köti.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …