EP-választás – Weber: az EPP nem működik együtt szélsőséges pártokkal

0

Noha a mérsékelt politikai közép olvadóban van az Európai Parlamentben, a mostani választásokon legtöbb szavazatott szerzett, új összetételű EP-ben a legtöbb képviselői hellyel rendelkező Európai Néppárt (EPP) nem működik együtt egyetlen szélsőséges párttal sem – jelentette ki hétfőn Brüsszelben Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltje.

Weber az Európai Parlamentben (EP) rendezett eredményvárón elmondott beszédében kijelentette: az EPP továbbra sem nyitott sem a balról, sem a jobbról érkező szélsőségek előtt. Egyetlen olyan párttal sem hajlandó együttműködni, amely nem hisz Európában, az európai jövőben – tette hozzá.
Kijelentette, az európai parlamenti választások legnagyobb eredménye az európai demokrácia győzelme. A magas részvételi arány az Európai Unió (EU) intézményei közül leginkább a parlamentet erősíti – mondta.
Azt hangsúlyozta, hogy a választások eredménye nem örömünnep az EPP számára, mivel a pártcsalád számos képviselői helyet veszített. A megszerzett mandátumok azonban egyebek mellett azt a feladatot róják rá, hogy a szavazók által kívánt stabilitást teremtse meg az Európai Unió számára. Ehhez elsődlegesen az elkövetkező öt év szigorú, stratégiai programját kell összeállítani azokkal a pártokkal együtt, amelyek hajlandóak áldozatot hozni Európa jövőjéért – mondta.
“Itt az ideje, hogy véget vessünk a krízisek Európájának és egy derűlátóbb Európa építésébe kezdjünk, amely azt mutatja meg az európaiaknak, hogy milyen sokat el lehet érni előremutató együttműködések által” – fogalmazott.
Egy arra irányuló újságírói kérdésre, hogy az Európai Néppárt a jövőben együtt kíván-e működni a Fidesszel, Werber kijelentette: az EPP-nek a következő Európai Parlament legnagyobb képviselőcsoportjának mintegy 26 mandátumos többsége van, ami véleménye szerint “megválaszolja a Fidesszel kapcsolatos kérdést”. Az EPP számára kulcsfontosságú, hogy olyan pártokkal dolgozzon együtt, amelyek “valóban hisznek az Európai Unió jövőjében” – tette hozzá.
Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke, az Európai Szocialisták Pártjának (PES) európai parlamenti  listavezetője beszédében kijelentette, jó jel az európai demokrácia számára, hogy a korábbiaknál többen szavaztak Európa, az Európai Unió jövőjére.
Mint elmondta, az európai szocialisták a választásokon számos helyet veszítettek, ami azt jelenti, hogy az emberek többet akarnak.
Azt akarják, hogy a politikusok többet tegyenek a klímaváltozás ellen. Azt akarják, hogy a szociális igazságtalanságokat európai szinten kezeljék – közölte.
A tenni akaró, dinamikus pártokkal való együttműködésre van szükség annak érdekében, hogy a nemzeti szinten nem megoldható problémákra európai összefogással megoldások szülessenek. Ez megmutatja majd, hogy az előremutató, haladást szolgáló, együttműködő politika eredményeket hoz, amíg a nacionalizmus csak félelmet és gyűlöletet okoz – tette hozzá Timmermans.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Ezt már olvasta?

Trump megerősítette, hogy vasárnap 10 amerikai városban megkezdik az illegális migránsok kitoloncolását

Donald Trump amerikai elnök pénteken újságíróknak megerősítette, hogy vasárnap legalább 10…