EP-választás – Timmermans: az európaiak arról döntenek majd, hogy értékközösségé válik-e Európa

0

Hat hónap múlva minden európai uniós polgár arról fog dönteni, hogy értékközösségé válik-e, megosztják e sorsukat egymással, együtt dolgoznak-e, vagy folytatják nacionalista gyökerű harcukat egymás ellen, azt hangoztatva, hogy a határok túloldalán élőkben nem szabad megbízni – jelentette ki Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke Brüsszelben magyar újságíróknak kedden.

Timmermans az MSZP politikusaival folytatott megbeszélését követően, az európai parlamenti választásokra utalva kijelentette: „arra szólítok fel minden magyart, hogy válassza az első megoldást. Dolgozzon velünk azon, hogy Európa jobb, tisztességesebb hellyé váljon. Olyan hellyé, ahol mindenkinek tisztességes fizetéssel járó munkája legyen, ahol az emberek együtt dolgoznak egy Európán, amely kész szembenézni a kihívásokkal” – fogalmazott.
Kijelentette, biztos abban, hogy együtt olyan Európát sikerül alkotni, amely bízik önmagában, nyitott és minden egyes európairól gondoskodik.
A bizottság alelnöke a jogállamiság témakörében Magyarország ellen indított eljárásra utalva hangsúlyozta, nem tudja elképzelni az EU-t Magyarország nélkül, sem pedig Magyarországot az unió nélkül. Kijelentette, amennyiben a jelenlegi politika folytatódik Magyarországon, az ország elszigetelődik a közösségen belül. Nincs demokrácia szabad sajtó, szabadon működő civil szervezetek nélkül – tette hozzá Timmermans.
Tóth Bertalan, az MSZP elnöke elmondta, mivel pártja mélyen elkötelezett az EU- és a NATO-tagság iránt, széles körű „Európa-párti szövetség” létrehozását kezdeményezték, amely azért küzd majd, hogy minél több Európa-párti képviselő ülhessen az Európai Parlamentben.
„Küzdeni és harcolni fogunk minden szélsőséges nézettel szemben, hiszen látjuk, hogy ma Európában olyan szövetség alakul, amely az Európai Unió együttműködésével szemben jön létre, amelynek oszlopos tagja Orbán Viktor is” – fogalmazott.
Tóth Bertalan kijelentette, a magyar miniszterelnök olyan szélsőjobboldali pártokkal szövetkezik, amelyek az unióval szemben fogalmazzák meg politikájukat, saját hatalmuk biztosítása érdekében.
A politikus kiemelte, „rabszolgatörvénynek” nevezett szabályozást kíván elfogadni Magyarország, amely szerint a magyar munkavállalók a nyugati tőke érdekében (évi) 400 órát túlóráznának úgy, hogy annak kifizetésére akár fél évet is várniuk kellene.
„Ezt a rabszolgatörvényt nem szabad elfogadni!” – hangsúlyozta.
A magyar parlament arról dönt, hogy a magyar dolgozók mellett, vagy a nyugati tőke mellett áll-e. A Fidesz a „multikat támogatja” ebben a kérdésben – mondta. Tóth Bertalan kijelentette, pártja azért fog küzdeni, hogy olyan képviselők kerüljenek az Európai Parlamentbe, akik a munkavállalói jogok védelmét tűzik zászlójukra.
Ujhelyi István szocialista EP-képviselő kiemelte, az MSZP volt az első, amely megkezdte az európai parlamenti kampányát és azóta is szélesíti az Európa-párti szövetséget.
„A haza nem lehet Európa ellenzékében” – mondta a képviselő.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …