Helyi Hírek ÉLETÉT A BÁNYÁSZAT TÖLTÖTTE KI – Búcsú Bábics Gábortól Közzétett 2017-04-06 0 A március 18-án megjelent hír még mindig hihetetlen és megrázó, annyira valószínűtlen. Majd csak hónapok után szembesülünk igazán a ténnyel: Bábics Gábor, az Ajkai Nyugdíjas Bányász Szakszervezet több mint húsz évig volt elnöke 79 éves korában elhunyt. Akkor jövünk rá, hogy nincs többé köztünk, amikor nem megy el a Bányász Közösségi Házban rendezett összejövetelekre, a BDSZ üléseire, amikor nem hangzik mindenki számára ismerős nyugodt hangja. De hisz’ ez képtelenség, mindig mindenhol megjelent, megszólalt a bányászok érdekében. Az a hiány lesz majd megrázó igazán. Azt mondják, az ember életében annyit ér, amekkora űrt hagy maga után. Őutána szívszorítóan nagy űr marad az ajkai bányászok körében! Bábics Gábor mindig ott volt, ahol segíteni kellett, mindig megtette, amire kérték, mindig pontos és megbízható volt, és – ami felettébb ritka manapság – mindig kiegyensúlyozott, jó kedélyű. A Bányaipari Dolgozók Szakszervezetében is kivívott tekintélyét nagyrészt munkájának, emberségének köszönhette. Iskolát teremtett hivatástudatból, munkaszeretetből, fegyelemből, a bányászok összetartozásából és nem utolsósorban a bányászok szeretetéből. Hiányzott belőle a cinizmus valamennyi formája, sugárzott belőle a tiszta őszinteség! Bábics Gábor 1938-ban született Bódén. 1955-ben Ajka-Csingervölgyben vájáriskolát végzett. 1973-ig frontfejtési vájárként dolgozott Jókai-bányán, követve édesapja hivatását. Súlyos balesetet szenvedett 1973-ban. Azt követően felszíni munkát végzett. Ezután következtek a magasabb szintű tanulmányok az Eötvös Lóránt Tudomány Egyetemen. Részt vett a szakszervezeti mozgalomban, titkár lett, majd bekerült a Veszprémi Szénbányák Vállalat központjába, ahol a szakszervezet kultúr- és tömegsport munkatársaként dolgozott. Évtizedekig tudósítója volt a Bányász és a Bányamunkás című lapoknak. Ebből a pozíciójából ment nyugdíjba 1993-ban. Lényegében csak papíron lett nyugdíjas, mert talán többet dolgozott, mint aktív korában, hiszen az életét a bányászat töltötte ki. Megválasztották az Ajkai Bányász Nyugdíjas Szakszervezet elnökének, s innen vonult huszonegy év után – kezdődő betegsége miatt – 2014 decemberében véglegesen nyugdíjba. Amikor tavaly megtudtuk súlyos betegségét, kezdtünk félve gondolni távozására. Hosszú hónapokig hősiesen viselte a fájdalmakat, ám az idén év elején a gyógyíthatatlan betegség kezdte összekuszálni a szálakat, és viharos gyorsasággal tépett szét mindent. Küzdött, mint a bányában, tartotta magát a kemény ellenféllel szemben, kis javulásnak is örült, bízott, hitt, mint egész életében. Hónapokig felülemelkedett a szenvedő betegségen, a remény felvillanása és a visszazuhanás árkai között utazott ehhez a magányos végállomásig. Március 13-án látogattam meg a kórházi szobájában, már fáradt volt a hangja, kézfogása elárulta, hogy valójában elindult utolsó útjára. Szomorú arcát látva mintha arra kért volna bennünket; gondolkodjunk el Róla és önmagunkról is, annak értelméről, hogy tegyük ismét mérlegre, mi a fontos és mi a felesleges. Ő mindenkivel törődött, a környezetében lévők minden gondjára-bajára érzékenyen figyelt, csak önmagára nem eléggé… Nem panaszkodott, inkább csendben tűrte a mind jobban gyötrő fizikai és lelki fájdalmat. Csak egyet nem tudott megtenni: az alattomosan támadó betegséget már nem tudta legyűrni. Szervezete most hagyta először cserben – ám visszavonhatatlanul és végérvényesen. Hiába volt az ajkai kórház belgyógyászati osztályán dr. Küronya Pál főorvos és nővéreinek fáradozása, lelkiismeretes munkája, csendesen távozott közülünk, szerényen, ahogy végigélte eléggé rövidre szabott életét. Egy igaz: kegyetlenül szakította szét nála a remény fonalát örökre a sors. Pedig erős bányászember volt, alaposan megküzdött az életért, minden örömért, minden elismerésért! A kórházban, amikor elváltunk, még mosolyogva intett. Ez volt az utolsó találkozás. Ezt a pillanatot őrzöm róla! *** Március 25-én, szombaton délutánra még egyszer „összehívta” bányásztársait, barátait. Feketélt a tósokberéndi katolikus temető. Óriási volt a tömeg. Tudtuk, hogy sokan szerették, ismerték, tisztelték Bábics Gábort. És most itt volt mindenki. Az emberek némák, csak az arcok beszédesek. Családtagok, egykori bányásztársak, az Ajkai Bányaüzem, a Veszprémi Szénbányák nyugalmazott vezetői, a BDSZ képviselője, barátok állták körül a ravatalt, lehajtott fejjel tisztelegtek. Csupán az időjárás volt tiszteletlen. Groteszkül vidáman, verőfényesen sütött a nap ezen a szomorú szertartáson. A ravatalnál Németh Csaba egykori bányásztárs, most polgári búcsúztató és Győr Sándor emlékezett. Felelevenítették azt az életutat, amely sikerekkel volt kikövezve, majd méltatták emberi nagyságát. A sok elismerés mellett felsorolták a magasabb kitüntetéseit, amelyek közül a legmagasabb a Kongresszusi Bányász Emlékérem. Bár a legszebb jutalom számára, hogy a bányászok összetartó, egymást segítő közösségéhez tartozhatott. Ha valamire, az elhangzott szavakra nagyon büszke lenne. A baj csak az, hogy már nem lehet. Meg az is baj, hogy az ilyen szerény, népszerű emberek igazi értékét csak akkor fedezzük fel, amikor már a hiányát érezzük…! Nehéz elhinni, hogy ez az ember ott pihent az embergyűrű közepén. Arannyal díszített koporsóban. A sok száz ismerős, egykori kolléga, barát igyekezett még egyszer a közelébe kerülni. Ha mást nem, csak fejet hajtottak a ravatala előtt, megköszönték emberségét, a bányászok érdekében végzett tisztességes, önzetlen munkáját! A Bányász Himnusz harangjátékának dallamára ünnepélyes, de nagyon szomorú menet kísérte a sírig. A megtört családtagokat tisztelői követték. A sírnál Németh Csaba tolmácsolásában elhangzott Osváth Imre: Bányász barátaimhoz című verse, utána az előadó elénekelte a Honfoglalás című dalt, végül a Borostyán Férfikar gyönyörű bányászdalokkal és a Bányász Himnusz dallamaival búcsúzott. Ezután Bábics Gábor sírját eltakarták a koszorúk és a tisztelet virágai. Abban a földben nyugszik, amelyet az elmúlt közel nyolc évtizedben sosem hagyott el, és amelynek dicsőségéért mindent megtett, ami tőle tellett! *** John Lennon, a huszadik század egyik legnagyobb hatású angol énekes-zeneszerzőjének szavai jutnak eszembe: „Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyenek észre ott, ahol vagy, de nagyon hiányozz onnan, ahonnan elmentél…” Azt hiszem, Bábics Gábor mindenkinek nagyon hiányozni fog… Most majd ezt a hiányt is meg kell próbálnunk betölteni. Sok időnek kell eltelnie addig, míg igazán búcsút veszünk tőle. Most még maradjon velünk! Hálával emlékezünk rá, helye most már örökre üresen marad a Bányász Közösségi Házban. És ha a világ dicsősége és az élet elmúlik, vannak, akik örök nyomot hagynak maguk után! Bábics Gábor igazi bányászember volt, kevesebbek lettünk távoztával. Örökké emlékezni fogunk rá! SZERZŐ TOLLÁR SÁNDOR
