Gondolatmorzsa Együtt könnyebb Közzétett 2017-04-23 0 Együtt könnyebb. Ezt a legtöbben tudják. Látják, tapasztalják, hallják másoktól… Hogy miért könnyebb? Azért, mert az együtt mögött rejtőzik valami. Egy kapocs, egy jelenlét érzés a két ember között. Amikor egy ember „együtt van” valakivel, az sosincs egyedül, még ha fizikailag nem is tartózkodnak egy helyen. Az „együtt” nem térhez kötött, nem korlátozza távolság. Ha két ember együtt van, akkor mindegyikük „szeretve van”. Ez a kapocs, ez az érzés, jelenlét teszi könnyedebbé a lépteket, könnyebbé az életet. Szeretve lenni, szeretve élni, felemeli az embert. Gyakran még a legnagyobb akadályok fölé is. Még ha látszólag egyedül is indul valaki egy útra, a szeretet ekképpen mindig vele tart. Áthidal távolságot és minden egyéb korlátot. A sajátja és a másik szeretete beköltözik minden tettébe, és erővel, könnyedséggel itatja át azt. Ezért könnyebb együtt. Ilyenkor ott él bennünk a másik is. Én most a két ember közti szeretetről írtam. De valójában nem is feltétlen kell ehhez két ember. Önmagad szeretete is ugyanilyen csodákra képes. Együtt talán könnyebb, de egymagad is felélesztheted a szeretet e csodás lángját, valódi természeted. KISS TIBOR