A legtöbb dolog az életben egyszerűen kimondható, leírható vagy kifejezhető, és ehhez nincs szükségünk többre, mint egyetlen tartalmas, megélt pillanatra. A lényeg azalatt felfedi, megmutatja magát. Ennek ellenére, ha kutató szemekkel a dolgok mélyére akarunk nézni, akkor végtelenül sokrétű, bonyolult világ tárul elénk, és ahogy beleássuk magunkat ebbe, az összetettség egyre csak fokozódik. Mégis úgy gondolom, hogy a dolgok legmélyén ugyanaz az egyszerűség van jelen, melyet az első pillanatban megpillanthatunk, kimondhatunk, leírhatunk vagy kifejezhetünk bármely mozzanattal kapcsolatban. Vegyünk például egy szerelmespárt, akik egy padon ülve forrón átölelik egymást úgy, mintha sosem akarnák elereszteni a másikat… Ha rájuk pillantanánk, mit gondolnánk róluk? – Szerelmesek…, szeretik egymást… – suhannának át a gondolatok az elménken. Ha azonban „tudományos” oldalról vizsgálnánk őket, akkor szóba kerülhetnének ösztönök, hormonok, neuronok, molekulák és így tovább. És hirtelen egy színdarabban találhatnánk magunkat, ahol ezek a fogalmak megelevenednének, és ki-ki a saját kis szerepét játszva, pusztán ebből a rögtönzött játékból, a parányi folyamatok eredményként megszületne a tett, az ölelés, és az azt kísérő érzés tudományos indoklása. És vége… Megvan az ok és az okozat is már. Viszont ha így tennénk, nem szabadna elfelejtenünk azt sem, hogy a színdarabnak mindig van egy rendezője is, ki a kis szálakat mozgatja, igazgatja. A szereplők nem csak úgy maguktól tesznek-vesznek, játszanak, hanem áll mögöttük valaki, aki megálmodta ezt az egészet. És, hogy mindezt például a fajfenntartásnak vagy bármi más ehhez hasonló „praktikus” indoknak tudjuk be a végeláthatatlan folyamatok tanulmányozásának korlátai tükrében, az bár meglehetősen kényelmesnek, mégis igencsak hamiskásnak tűnik… Azt hiszem, a legtöbben érezzük, hogy itt nem elsősorban a szereplőkről, az említett fogalmakról, a tudományról van szó, hanem valami többről. A példánkban konkrétan a szeretetről… Ez sarkalja a két fiatalt az ölelésre. És ez az, amit az első pillanatban megfogalmazunk, mikor rájuk pillantunk. Valójában a szeretet öleli magához a másikat… És talán ha jobban belegondolunk, meglehet, hogy ugyanez az érzés alkotja, élteti, mozgatja és bírja táncra az ösztönöket, hormonokat, neuronokat, molekulákat és a többi megannyi apró részletet, melyet górcső alá vehetünk, ha az okokat, az értelmet kutatjuk. Az összetettség mögött ez az egyszerű igazság húzódik. Csak ehhez nincsen mikroszkópunk, mellyel megláthatnánk vagy felismerhetnénk, és talán soha nem is lesz. Ebben talán mindig az érzéseinkre, az intuíciónkra leszünk utalva, és azt hiszem, ez jól is van így. A tudomány egy csodálatos dolog, csodálatos lehetőségekkel, de önmagában nem mindig helyettesítheti a tisztánlátást, eszközeinek korlátai miatt. Van, amihez maga az ember kell, nem elegek a gépek… Kiss Tibor
