Donald Trump: a NATO-tagállamok nem fizetik megfelelő mértékben kötelező hozzájárulásaikat

0

A NATO-tagállamok nem fizetik megfelelő mértékben  kötelező védelmi  hozzájárulásaikat – közölte Donald Trump amerikai elnök a Washingtonban tárgyaló Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral csütörtökön.

Az amerikai elnök a Fehér Házban fogadta a szövetség vezetőjét, aki részt vett az amerikai kormányülésen is.
Trump – miközben  elismerte, hogy a szövetségesek emelték befizetéseik összegét – leszögezte: azokkal az országokkal „foglalkozni kell majd” , amelyek nem teljesítik kötelezettségeiket. Az elnök név szerint Németországot említette meg.     A NATO-főtitkár dicsérte Trumpnak a szervezet „élénkítése”  érdekében végzett eddigi munkáját,
Stoltenberg hangsúlyozta, hogy az amerikai elnök követeléseinek „volt hatása”, mert ma már valamennyi szövetséges állam megnövelte védelmi kiadásait, „többé már nincs egyetlen szövetséges sem, amely csökkentené a védelmi büdzsét”.     Donald Trump már a 2016-os elnökválasztási kampányában is  hangsúlyozta,  hogy a NATO-tagországok nem fizetik be kötelezettségeiket, így a szervezet költségvetésének, kiadásainak nagyon nagy részét az Egyesült Államok fedezi.
Ezttarthatatlannak minősítette és minden adandó alkalommal emlékeztette Washington partnereit, hogy az Egyesült Államok a továbbiakban nem vállal többletköltségeket.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …