Czeglédy-ügy – Fidesz: Gyurcsány nyilatkozzon, hogy hova tűnt a hárommilliárd forint!

0

A Fidesz szóvivője arra szólította fel Gyurcsány Ferencet, hogy nyilatkozzon arról, hova került az a hárommilliárd forint, amit a „Czeglédy-bűnszervezet elcsalt” és hol van az az összeg, amit nem fizettek ki a diákoknak és nyugdíjasoknak.

Puskás Imre pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján arra reagált, hogy a nap folyamán tanúként hallgatták meg Gyurcsány Ferenc feleségét, az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Zrt.-t és az Altus Portfólió Kft.-t vezető Dobrev Klárát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságán a Czeglédy-üggyel kapcsolatban. A politikus úgy fogalmazott, Gyurcsány Ferenc és felesége nyakig benne vannak a Czeglédy-botrányban.
A szóvivő szavai szerint Dobrev Klárától megtudták, hogy a „Gyurcsány érdekeltségbe tartozó Altus” három alkalommal, kétszer tavaly, egyszer pedig idén utalt pénzt „Czeglédy Csaba bűnszervezetének”. Ezek 60-90 millió forint körüli összegek voltak – tette hozzá.
A nyilatkozatból még annyi derült ki, hogy Dobrev Klára ezt természetesnek tartja és gyakran megtörténik a céggel, hogy ilyenfajta kölcsönöket adnak – mondta Puskás Imre. Ez még inkább indokolja a Fidesz korábbi kezdeményezését, amikor arra kérték az MNB-t, hogy vizsgálja meg, az Altus nem hajtott-e végre tiltott pénzügyi szolgáltatást – jelentette ki.
A politikus úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenctől most és korábban sem érkezett válasz arra, hogy miért támogatta a cég azt a „bűnszervezetet”, amely „több mint hárommilliárd forintos költségvetési csalást követett el”, több mint ezer diáknak tartozik és a diákstátuszban foglalkoztatott nyugdíjasokat sem fizette ki.
A DK elnöke korábban csak annyit mondott, hogy Czeglédy Csaba az ügyvédje, a barátja és számos alkalommal igyekezett megvédeni a férfit – emelte ki a kormánypárti politikus.
Puskás Imre azzal összegzett, hogy nem kaptak választ arra, miért olyan fontos ez a „bűnszervezet” Gyurcsány Ferencnek és a baloldalnak, hogy jelentős összegekkel pénzelték az elmúlt években. Arra sem érkezett válasz, hogy valójában milyen szerepet játszott Czeglédy Csaba ebben a bűnügyben – tette hozzá.
Joggal merül fel a kérdés, hogy Czeglédy Csaba „a baloldal, a DK, az MSZP, Gyurcsány strómanja volt és ezek az elcsalt összegek” nemcsak magánszemélyek számláira, hanem baloldali pártok páncélszekrényeibe kerültek, hogy így finanszírozzák őket – közölte a szóvivő. Зрелый мужик пригласил телку к себе, обещая там устроить ей незабываемый сюрприз
A parlament rendkívül helyesen és példamutató módon foglalt állást a kérdésben, és rendkívüli gyorsasággal járt el annak érdekében, hogy az érintett fiatalok megkaphassák a nekik járó pénzt – reagált egy kérdésre Puskás Imre. Az Országgyűlés nem a bűnügyben foglalt állást, csak abban, hogy vannak károsultak és az ő kárukat meg kell téríteni a költségvetésből – tette hozzá.
Dobrev Klára kecskeméti meghallgatását követően egy rögtönzött sajtótájékoztatón furcsának nevezte a délelőtti eljárást, mert mint mondta, a nyomozó „egyetlen egy olyan kérdést sem tudott feltenni, ami az előtte lévő papírokból ne derült volna ki”. Beszélt arról is, hogy a nyomozóval közölte, szerinte „ez egy politikai indíttatású eljárás”.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

A tökéletes futballfelszerelés, avagy hogyan válasszuk ki a legjobb focicipőket és kiegészítőket?

A futball világában a megfelelő felszerelés kiválasztása kulcsfontosságú lehet a teljesítm…