A különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással gyanúsított Czeglédi Csaba az általa vezetett Humán Operátor Zrt.-n keresztül vezette és Finanszírozta Kész Zoltán „álcivil” jelölt 2015-ös, veszprémi választási kampányát – közölte egy „védett tanúra” hivatkozva hétfőn a pestisracok.hu.

A portál által nyilvánosságra hozott videón a tanú, akinek csupán a keze látható a képen és a hangját is eltorzították, azt állítja, hogy a Humán Operátor és az alá rendelt cégek és iskolaszövetkezetek, elsősorban diákok bevonásával aktívan részt vettek a kampányban, amelynek végén Kész Zoltánt országgyűlési képviselővé választották.
A plakátok gyártásától, a plakátragasztáson és a nyomdai munkákon keresztül az aláírásgyűjtő aktivisták tevékenységéig, minden szolgáltatást Czeglédy biztosította a kampányhoz.
„Százas nagyságrendben” diákok végezték a plakátolást, sőt közvélemény-kutatásban és telefonos kampányban is részt vettek – sorolta.
Közlése szerint ezt a fiatalok, a magas, nettó ezer forinttól kezdődő órabérért szívesen csinálták, hiszen aki a kampány egészében közreműködött, az akár százezer forint nagyságrendű pénzt is kapott.
Ugyanakkor Czeglédy Csaba koordinálta a kampányt, illetve jogi hátteret biztosított – fűzte hozzá.
A megszólaló szerint Kész Zoltán tudta, hogy milyen apparátus, diákok dolgoznak neki, és ezt baloldali segítségnek gondolhatta.
Volt több kampány is, amelyet a Humán Operátorból finanszíroztak – mondta a videón a „védett tanú”.
A portál a videóhoz fűzött írásában azt állítja: az elmúlt hónapokban többször is bebizonyosodott, hogy a bűnszövetkezetben, adómilliárdok elcsalására felépített, Czeglédy Csabához köthető iskolaszövetkezeteket valójában politikai célokra használhatták, és baloldali politikusok állhatnak a háttérben.
Felidézik: először a DK elnökéről, Gyurcsány Ferencről derült ki – aki mellesleg Czeglédy személyes barátja -, hogy százmilliós nagyságrendben kölcsönzött az ALTUS-on keresztül a letartóztatott ügyvéd-kampányfőnök cégének.
Aztán a Human Operator Zrt. fővárosi irodájának egyik korábbi alkalmazottja beszélt arról, hogyan bonyolítottak le Érden egy kampányt iskolaszövetkezeti tag diák munkavállalókkal.
Ugyanakkor a portál szerint a tanú – „aki a hálózat egyik kulcsfigurája” – nyilatkozatából az derül ki, hogy komplett baloldali kampányok lebonyolítására és finanszírozására építették fel az iskolaszövetkezeti hálózatot, és erre használták a be nem fizetett adómilliárdokat.
Azt írják: Czeglédy üzenete a baloldali pártok felé világos volt: „ha sikert akarsz, ránk van szükséged, mert mi nélkülözhetetlenek vagyunk a győzelemhez”. Továbbá „Csaba állítólag fanatikusan, szinte már megszállottan szolgálta Gyurcsányékat”.
A Pesti Srácok mindebből azt a következtetést vonja le, hogy a kampányok fedezete az az adóként be nem fizetett 6 és fél milliárd forint volt, amit ma a nyomozóhatóság keres.
Az interjúban elhangzottakról Lomnici Zoltán alkotmányjogász a portálnak azt mondta: egyértelműen tiltott pártfinanszírozás történt. Ugyanis a választási eljárásról szóló törvény szerint, aki függetlenként indulva ténylegesen egy párt, vagy politikai erő kampányapparátusát veszi igénybe, megsértheti a választási eljárás rendjét.
Továbbá az információk arra utalnak, hogy 18 év alattiak dolgozhattak a kampányban, miközben a diákmunkát hivatalosan nem ilyen célból hirdethették meg. Visszatérő elem a „zsebbe kapott pénz” lehetősége, amely nem összeegyeztethető a adószabályokkal.
A Büntető törvénykönyv szerint pedig, aki a tizennyolcadik életévét be nem töltött személyek foglalkoztatására vonatkozó törvényi előírásokat megszegi, akár három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható – mondta a portálnak Lomnici Zoltán.
Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folyik büntetőeljárás. A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka-közvetítéssel foglalkozott.
A gyanú szerint a bűnszervezet 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy a céghálóban részt vevő iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.
Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

A Magyar Költészet Napja – A vers rólunk és nekünk szól

A nehéz sorsú költő, József Attila április 11-ei születésnapját éppen hatvan éve, 1964 óta…