Brit Nagydíj – Hamilton nyert, egy pontra Vetteltől az összetettben

0

A hazai közönség előtt szereplő Lewis Hamilton, a Mercedes háromszoros világbajnok pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíjat, ezzel egy pontra csökkentette a hátrányát a vb-pontversenyben vezető, most hetedikként célba érő Sebastian Vettellel, a Ferrari négyszeres vb-győztesével szemben.

A 32 éves Hamiltonnak ez volt az idei negyedik, s pályafutása 57. futamgyőzelme. Silverstone-ban ötödször diadalmaskodott, ez korábban rajta kívül csak a kétszeres világbajnok brit Jim Clarknak, s a négyszeres vb-győztes francia Alain Prostnak sikerült.
Hamilton mögött csapattársa, a kilencedik helyről rajtoló, s kiválóan versenyző finn Valtteri Bottas lett a második, Kimi Räikkönen, a Ferrari finn pilótája pedig a harmadik.
A rajt előtt plusz egy felvezető körre volt szüksége a mezőnynek, a brit Jolyon Palmer Renault-ja ugyanis műszaki hiba miatt leállt a start előtt, s a műszaki mentés idejére a versenybíróság elrendelte az extra bemelegítő kört.
Második próbálkozásra már gond nélkül elindulhattak a versenyzők, Hamilton tökéletesen rajtolt, megtartotta az első helyet, mögötte Räikkönen fordult be másodikként, Vettel viszont pozíciót veszített, mert a negyedik helyről startoló Max Verstappen (Red Bull) megelőzte.
Egy kör után így Hamilton, Räikkönen, Verstappen volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje. A Toro Rosso két pilótája, Danyiil Kvjat és Carlos Sainz az első kör végén összeütközött, a pályára került törmelék eltakarításának idejére pedig a versenybíróság berendelte a biztonsági autót.
A Safety Car a negyedik kör végén engedte útjára a mezőnyt, az élen Hamilton magabiztosan tartotta maga mögött Räikkönent, míg a harmadik helyért Verstappen vívott nagy csatát Vettellel. Utóbbi a 19. körben állt ki kerékcserére, Verstappen pedig egy körrel később, s ebből a ferraris pilóta jött ki jobban, mert holland riválisa mögé ért vissza a pályára.
A 25. körben Räikkönen, a 26. körben pedig Hamilton is friss abroncsokat kapott, közben kilencedik helyről rajtoló, s a boxban addig még nem járt Bottas már a második helyen száguldott csapattársa mögött.
Bottas a 32. körben kapott új gumikat az autójára, negyedikként tért vissza a pályára. Az élen Hamilton száguldott, mögötte Räikkönen, Vettel volt a sorrend.
Bottas kilenc körrel a leintés előtt egy másodpercen belülre került Vettelhez képest, s folyamatosan támadta a négyszeres világbajnok németet. A 44. körben Bottas a frissebb és jobban tapadó gumikkal könnyedén lehagyta Vettelt, s üldözőbe vette a második helyezett Räikkönent.
A leintés előtt két körrel aztán mindkét Ferrari bal első defektet kapott: előbb Räikkönen, majd Vettel autóján „adta meg magát” az abroncs, s ezért mindkettejüknek a boxba kellett hajtania. Räikkönen még be tudta hozni az autót a harmadik helyen, Vettel azonban így csupán hetedik lett, így szinte semmivé vált az eddigi 20 pontos előnye Hamiltonnal szemben.
A vb két hét múlva a Hungaroringen, a XXXII. Magyar Nagydíjjal folytatódik.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …