Betiltják az indokolatlan területi alapú internetes korlátozásokat az EU-ban

0

Tilos lesz az indokolatlan területi alapú internetes korlátozás az Európai Unióban a tagállamok kormányait tömörítő tanács keddi jóváhagyása nyomán, így a fogyasztók szabadon választhatnak majd, honnan rendelnek a világhálón, ugyanis állampolgárságuk, lakhelyük vagy tartózkodási helyük alapján nem tagadhatják meg tőlük a vásárlást, és nem irányíthatják át őket más weboldalakra az online kereskedők.

A földrajzi korlátozás főleg a háztartási eszközöket rendelőket, az autóbérlőket, a hotelfoglalókat, a sporteseményekre és koncertekre szóló jegyek vásárlóit érintette hátrányosan. A szabályozás értelmében ezután a vevőket a bank- vagy hitelkártyájuk kibocsátási helye miatt sem lehet hátrányosan megkülönböztetni.
Az új szabályok egyelőre nem vonatkoznak a szerzői jogi védelem alatt álló tartalmakra, például elektronikus könyvekre, zenére vagy online játékokra, illetve audiovizuális és közlekedési szolgáltatásokra. Az Európai Bizottságnak ugyanakkor két éven belül meg kell vizsgálnia, hogy szükséges-e a törvény kiterjesztése.
„A területi alapú korlátozások megszüntetése nagyobb választási lehetőséget biztosít a fogyasztóknak, a vállalatoknak pedig újabb lehetőségeket” – szögezte le Liljana Pavlova, az Európai Unió soros elnökségét jelenleg betöltő Bulgária illetékes minisztere.
A másik uniós társjogalkotó, az Európai Parlament február elején már elfogadta a földrajzi korlátozást tiltó rendeletet, mely kilenc hónappal azután lép majd hatályba, hogy megjelent az EU hivatalos lapjában.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …