Belga miniszter: Belgium nem fogad be minden bevándorlót

0

A belga hatóságok a Brüsszel közterületein táborozó migránsok körében egyre sűrűbben lefolytatott rendőrégi ellenőrzésekkel világossá kívánják tenni, hogy Belgium nem fogad be minden bevándorlót, de az arra rászorulóknak megadja a menedékjogot a nemzetközi egyezményekben előírtak szerint. Akik azonban nem felelnek meg a feltételeknek, el kell hagyniuk az országot – jelentette ki Jan Jambon belga belügyminiszter csütörtökön.

A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a miniszter elmondta, Brüsszel északi pályaudvarának környékén száznál több rendőr bevonásával tartott csütörtöki ellenőrzés folyamán a hatóságok 44 illegális, érvényes okmányok nélküli migránst állítottak elő, köztük 11 felnőtt kísérő nélkül érkezett kiskorút. Az előállítottak között szudániak, eritreaiak, egyiptomiak, líbiaiak, irakiak, guineaiak és számos ismeretlen állampolgárságú migráns volt.
A miniszter közölte, az ellenőrzés célja a környéken hónapok óta tartózkodó több mint 500, a hatóságok előtt ismeretlen, gyakran iratok nélküli migráns azonosítása. Az ellenőrzések egyre gyakoribbá válnak mindazokon a területeken, ahova a migránsok a hatóságok elől elrejtőznének. A visszatartó erejű rendőri akciókkal Belgium meg kívánja törni az embercsempész-hálózatok üzleti modelljét – hangsúlyozta a miniszter.
A napilap információi szerint a csütörtöki ellenőrzés ezúttal nem érintette a pályaudvar szomszédságában található Maximilien parkot, ahol több száz, főként Szudánból és Eritreából érkezett migráns sátortáborozik hónapok óta, noha a belügyminiszter szerdai Twitter-üzenetében kijelentette: az egyre gyakoribbá váló rendőrségi ellenőrzésekkel kezelni fogja az ott kialakult helyzetet is.
A Maximilien parkban hónapok óta tartózkodó migránsok nem nyújtanak be menedékkérelmet Belgiumban azt várva, hogy Nagy-Britanniába távozhassanak. Theo Francken menekültügyi és migrációs államtitkár korábban kijelentette, a szövetségi kormány kiáll álláspontja mellett és nem biztosít elhelyezést azoknak a migránsoknak, akik nem nyújtanak be menedékjog iránti kérelmet Belgiumban.
Jambon szerdai nyilatkozatában hangsúlyozta, Belgium nem akar a franciaországi Calais-ban kialakult „dzsungelnek” is nevezett migránstábort Brüsszelben, ezért megerősíti az ellenőrzést a fővárosban.
Szerdán a brüsszeli északi pályaudvar környékén, mintegy száz rendőr bevonásával lefolytatott ellenőrzés során 23 illegálisan Belgiumban tartózkodó migránst állítottak elő a hatóságok.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …