Barbara és Rozália az ország legjobbjai között

0

Országos első helyen végzett a 2019-2020-as tanévben megrendezett Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyén szociális ismeretek tantárgyból Slabár Barbara.

Első helyezésével második alkalommal végzett az élen két egymást követő tanévben a Veszprémi Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium diákja. A 2018-2019-es tanévben Mohácsi Evelin nyert, aki jelenleg a soproni óvónőképző főiskola első éves hallgatója. A múlt tanévben a 10 legjobb köze két ajkai diák került. Kiss Rozália az első, internetes fordulóban a 18. helyezést szerezte meg, majd az érettségi vizsga eredményének beszámításával a 10. helyen végzett, így továbbtanulásnál ő is, ugyanúgy mint Barbara, 100 pont előnnyel indul. Felkészítő tanáraik vootak Bruzsa Kata, Rénes Klára, Csiki-Kovács Szabina, Rába Jánosné.Slabár Barbara kérdésünkre elmondta, hogy az országos verseny első fordulójában egy feladatsort kellett megoldaniuk, három válasz közül a helyeset kellett kiválasztaniuk. A feladatsort az interneten kapták. Barbara hamar végzett, a feladatokat könnyűnek találta, ugyanis tanáraival már sokat gyakorolt hasonlókat. A kérdések a pszichológia, az egészség, a szociálpolitika területét érintették.

Néhány napon belül megtudta, hogy ő érte el a legmagasabb pontszámot, így már készült az országos fordulóra, ahol már személyesen kellett volna megjelenni, de a járványveszély miatt lezárták az iskolákat. Szomorú volt, amikor megtudta, hogy az országos versenyt sem tartják meg. Szerette volna, ha a zsűri előtt szerepelhet, ami az érettségi vizsga előtt hasznos tapasztalatszerzés lett volna számára. A szervezők úgy határoztak, hogy a verseny első fordulójában szerzett pontszám mellé az érettségi vizsga eredményét számítják be, és annak alapján határozzák meg a végső sorrendet.

Barbara más tantárgyakból is jól teljesít, kedvenc tantárgya a pszichológia, az angol nyelv, az irodalom és a történelem. Óvónő szeretne lenni, azért jelentkezett a kisgyermekgondozó szakmacsoportra, mert az itt megszerzett ismereteinek hasznát veszi a hivatásában is. Szeret kisgyermekekkel foglalkozni, mert lehet őket fejleszteni, játékosan tanítani. A kicsinyek nagyon fogékonyak és szerethetőek. Barbara és Rozália most ötödik és egyben utolsó tanévét tölti a Szent-Györgyiben, mindketten Sopronban szeretnének továbbtanulni.

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Helyi Hírek

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Mindenszentek – Megidézzük az ajkai sportolók és sportvezetők emlékét

Mindenszentek ünnepe és halottak napja jó alkalom a hálaadásra, az emlékezésre, mindazokra…