BALOGH „TUTÁT” TISZTELTÜK, SZERETTÜK, CSODÁLTUK Végső búcsú Balogh Károlytól

0

Mindenki tudja, kiről is van szó. Így egyszerűen: „Tuta”. A labdarúgók nagy családjában mindenki így ismerte. Soha nem sértődött meg becenevén, sőt, büszkén vállalta, mert tudta, hogy ez a szeretet és a megbecsülés jele. Azt, hogy BALOGH KÁROLY volt beírva a személyi igazolványában, csak hivatalos helyen vették figyelembe. A szeptember végén megjelent hír még mindig hihetetlen és megrázó, annyira valószínűtlen. Majd csak hónapok után szembesülünk igazán a ténnyel: BALOGH „TUTA” KÁROLY, a Veszprém, a Székesfehérvár és a Budapest Honvéd egykori kitűnő labdarúgója, aktív pályafutása után a Veszprém technikai vezetője, utánpótlásedzője, a nyolcvanas évek közepén az Ajkai Bányász vezetőedzője három hónappal nyolcvankettedik születésnapja előtt elhunyt.

Hihetetlen és gyötrő a gondolat, hogy BALOGH „TUTA” nincs többé, csak az emléke, hogy egy kitűnő sportembertől búcsút kell vennünk. Több ezren vagyunk olyanok, akik tiszteltük, szerettük és olykor csodáltuk is. Nehéz ezt fájdalom nélkül kimondani. Tiszteltük töretlen hitét, hűségét, amellyel a labdarúgást szolgálta. És csodáltuk energiáját, kis és nagy problémák istápolóját, illetve azt, hogy neki minden ember fontos volt. „Tutát” mindenki szerette, akivel valamilyen módon kapcsolatba került. Közelről bámulhattuk azt az alázatot, amellyel edzői munkáját is végezte, a szorgalmat, amivel kivívta magának a magyar futballban elfoglalt előkelő helyét. Azt a tiszteletet, ami őt megillette, nem adták ingyen. Élete egybeforrt, egyet jelentett a labdarúgással. Kivívott tekintélyét nagyrészt munkájának, emberségének köszönhette. Őszinte, igaz ember volt a szó legnemesebb értelmében! A nehéz helyzetekben is EMBER tudott maradni. Így csupa nagybetűvel!

BALOGH KÁROLY életkedve elapaszthatatlanul vibrált, sodró lendülete bámulatra méltó volt. Nem fogott rajta az idő, nyolcvan év közelében is több egységnyi fiatalság munkálkodott benne. Szeretett felesége halála utáni években az egészsége megromlott, elkezdődött számára egy rémálom. A váratlan betegség az idén kezdte teljesen összekuszálni a szálakat, és viharos gyorsasággal tépett szét mindent. Küzdött, mint a fociban, tartotta magát a kemény ellenféllel szemben, kis javulásnak is örült, bízott, hitt, mint egész életében. Rövid ideig felül emelkedett a szenvedő betegségen, a remény felvillanása és a visszazuhanás árkai között utazott ehhez a magányos végállomásig. Nem panaszkodott, inkább csendben tűrte a mind jobban gyötrő fizikai és lelki fájdalmat. Csak egyet nem tudott megtenni: az alattomosan támadó betegséget már nem tudta legyűrni. Szervezete most hagyta először cserben – ám visszavonhatatlanul és végérvényesen. Egy igaz: kegyetlenül szakította szét nála a remény fonalát örökre a sors. S rá kellett jönnünk, hogy a halál nem ismeri a sportszerűséget! Egy japán költő szerint az emberi élet gyenge dráma, mert nincs több, csak egy előadása. Nos, ha így van, akkor különösképpen méltányolni kell minden mozzanatát. Még az utolsót is!

Számtalan mérkőzésen győzött, ám a súlyos betegséggel nem tudta felvenni a küzdelmet, s először hagyta el vesztesen a pályát. Pedig erős ember volt, alaposan megküzdött az életért, minden örömért, minden elismerésért! Labdája viszont gurul nemzedékről nemzedékre, s ha az évek tovaszállnak is, minden focirajongó tisztelettel ejti ki BALOGH „TUTA” KÁROLY nevét, hiszen tettei Veszprém, Székesfehérvár, Budapest Honvéd, Ajka futballtörténetének lapjain örökké aranybetűkkel tündökölnek. A „játékvezető” nagyon korán lefújta mérkőzését, és szívtelen módon nem hosszabbított…

Büszke vagyok, hogy a nyolcvanas évek közepén az Ajkai Bányász labdarúgócsapatánál néhány évet dolgozhattam a remek edzővel. Ekkor a barátjának fogadott.

Hát akkor, Kedves Karcsi!

Mit mondjak, borzasztóan nehéz helyzetbe hoztál. Ugye, el tudod képzelni, sportemberről, jó barátról múlt időben írni mit jelent? Ez gyilkos házi feladat! Amikor megtudtam, hogy végleg elmentél, napokig csak ültem a számítógép előtt, egyszerűen nem ment az írás. Nagy nehezen sikerült végre észhez térnem, hiszen előtted csak nem blamálhatom magam. Egy kicsit még megpróbálok elbeszélgetni veled. Utoljára…

Az elmúlt évtizedekből emlékek villannak. A fellobbanó fény mutatja, hogy a futball-szellemed itt él és közöttünk marad, hiszen példáddal megtanítottad szeretni a focit. Remélem, az utódok is igyekeznek megbecsülni azt az olthatatlan lángot, mely benned lobogott!

Mi barátaid azért is szerettünk téged, mert olyan voltál, mint egy nagycsaládban a legtiszteletreméltóbb családfő, akinek segítő, támogató kezét mindig megfoghattuk. A kedvesség, a csendesség és az emberség volt a csúcsteljesítményed. Iskolát teremtettél hivatástudatból, munkaszeretetből, fegyelemből, és nem utolsó sorban a labdarúgás szeretetéből. Hiányzott belőled a cinizmus valamennyi formája, sugárzott belőled a tiszta őszinteség! Szakmai magabiztosságod, kitűnő éleslátásod követendő mérce volt barátaid, kollégáid számára is.

Távozásod egy nagyon kemény „gyomros” nekünk! Ez nem volt benne a pakliban! Te az az ember voltál, akit mindenki szeretett és tisztelt. Te az a típus voltál, akiről nem feltételeztük volna, hogy meg tud halni. Biztos lehetsz benne, hogy nem is fogsz, a szívünkben örökké ott leszel! Magunk előtt látjuk arcod, amelyről a betegség végleg letörölte a színt. De a mosolyt akkor sem. Mosolygós, kedves arcodra mindig emlékezni fogunk, mert az igaz, egyszerű emberek derűje ült vonásain!

John Lennon, a huszadik század legnagyobb hatású énekes-zeneszerzőjének szavai jutnak eszembe: „Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyenek észre ott, ahol vagy, de nagyon hiányozz onnan, ahonnan elmentél…” Azt hiszem, te mindenkinek nagyon hiányozni fogsz… Most majd ezt a hiányt is meg kell próbálnunk betölteni. Ma még nincs kedvünk hozzáfogni. Hiszen annyira hihetetlen és valószerűtlen, hogy itt hagytál bennünket. Sok időnek kell eltelnie addig, míg igazán búcsút veszünk tőled. Most még maradj velünk!

Ha most itt állnám fölöttem, és a hátam mögül olvasnád, amit eddig leírtam, biztosan bólogatnál és mondanád: „Eddig rendben, de most jön a neheze. Egy frappáns végét kellene írnod az egésznek.” Tudom, hogy most mosolyogsz, mert végre sikerült megoldhatatlan feladat elé állítanod.

Ezért csak a legsablonosabb szavakkal tudok búcsúzni Tőled a családod, barátaid, a fociszurkolók nevében: Kedves „Tuta”! Mindig emlékezni fogunk rád, és bennünk élsz tovább! Ha a világ dicsősége és az élet elmúlik, te örök nyomot hagytál magad után!  

Igazi, lelkiismeretes sportember voltál. Isten veled, soha nem felejtünk el. Pihenj csendesen!

Tollár Sándor

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Helyi Hírek

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

EMLÉKKÉ VÁLT EGY LEGENDÁS KAPUS – Búcsú Takács Ferenctől

Szívfájdítóan ritkulnak a sorok. A nagy idők ajkai futballistái egymás után hagynak itt mi…