Az Európai Parlament támogatja az uniós kifizetések jogállamisági feltételekhez kötését

0

Megszavazta az Európai Parlament (EP) csütörtökön azon tervezett mechanizmusnak a létrehozását, amelynek keretében bizonyos, például jogállamisági feltételekhez kötnék az Európai Unió tagállamainak megítélt közösségi források kifizetését a 2021-2027 közötti költségvetési ciklusban.

A jelentést 397:158 arányban fogadták el a strasbourgi plenáris ülésen.
A mechanizmus keretében felfüggeszthetnék, csökkenthetnék a jogállamisági elveket súlyosan megsértő, vagy például az uniós pénzeket érintő csalások és korrupció, illetve az adócsalások ellen nem elég hatékonyan fellépő országoknak szánt EU-s forrásokat, a hiányosságok jellegével és súlyosságával arányos módon.
Ilyen határozatra a tervek szerint az Európai Bizottság tehetne javaslatot, egy független szakértői testülettel való egyeztetést követően. Elfogadásáról pedig a két társjogalkotó szerv, az Európai Parlament és a tagállamok kormányait tömörítő tanács döntene.
Az aggályosnak tartott kérdések orvoslását követően a két intézmény feloldhatná a zárolt uniós pénzeket.
A végső kedvezményezettek védelme érdekében az érintett országoknak a döntés ellenére is folytatniuk kell az adott programok végrehajtását, és ki kell fizetniük a tervezett pénzeket, például a kutatóknak vagy civil szervezeteknek.
Eider Gardiazabal Rubial szociáldemokrata jelentéstevő leszögezte: „egyetlen tagállam sem sértheti meg az uniós értékeket következmények nélkül”.
Éves jelentésben értékelné az EU-tagok helyzetét az említett szakértői testület, amelybe minden tagország parlamentje egy szakembert delegálna, az EP pedig ötöt.
A kérdésben még a tagállami kormányok tanácsának is ki kell alakítania az álláspontját, utána kezdődhetnek majd meg az intézményközi tárgyalások.
Az előző napi vitában Deutsch Tamás fideszes képviselő kijelentette, hogy az Európai Bizottság eredeti javaslata gyenge, ráadásul a parlamenti előkészítés során tovább romlott, nélkülözi a normativitást, és nem lehet belőle világosan kihámozni, hogy pontosan mely szabályok milyen megsértése esetén indulna eljárás.
A Fidesz-KDNP európai képviselőcsoportjának csütörtöki közleménye szerint „elfogadhatatlan, hogy az EP bevándorláspárti többsége újabb durva politikai nyomásgyakorlási eszközt vezetne be a Soros-tervet elutasító, bevándorlásellenes tagállamok polgáraival szemben”.
„A bevándorláspárti magyar ellenzék EP-képviselői politikai céljaik elérése érdekében támogatták a javaslatot, amivel szándékosan ártanak a hazájuknak, a magyar embereknek” – írták, hozzátéve, hogy a kormány minden körülmények között meg fogja akadályozni az uniós fejlesztési források jogszerűtlen elvonását.
A szocialista Ujhelyi István kiemelte: „beismerő vallomással ér fel, hogy a Fidesz képviselői saját konzervatív, kereszténydemokrata pártcsaládjuk értékeit is megtagadva leszavazták a széles politikai támogatással bíró javaslatot a nyíltan szélsőséges, Európa-ellenes erőkkel egyetértésben”.
„A közpénzből Európa-ellenes kampányt folytató és az EU-s forrásokat haveri kézbe játszó kormány valódi hazaárulást követ el, ha kockáztatja a Magyarországnak szánt támogatások kifizetését” – fogalmazott Ujhelyi István.
Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció képviselője aláhúzta: saját pártcsaládja mutatta meg a Fidesznek, hogy Magyarország kevesebb támogatásra számíthat a 2021-ben kezdődő költségvetési ciklusban, ha továbbra is megbénítják az igazságszolgáltatást, és büntetlenül maradnak a kormányhoz köthető korrupciós ügyek.
Hozzátette, hogy a határozat azonban nem Magyarország, hanem „a magyar kormány gyalázatos politikája” ellen irányul.
Judith Sargentini zöldpárti képviselő fontosnak nevezte az új eszköz létrehozását, mondván, hogy nem szabad továbbra is tétlenül nézni a folyamatokat bizonyos tagállamokban, például Magyarországon.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …