ÁSZ: továbbra sem cáfolta a tiltott vagyoni hozzájárulás gyanúját a Jobbik

0

Az Állami Számvevőszéknek csütörtökön átadott, majd nyilvánosságra hozott észrevételével sem támasztotta alá a Jobbik, hogy nem fogadott el tiltott vagyoni hozzájárulást – írta szombati közleményében az Állami Számvevőszék (ÁSZ).

Így a közlemény szerint a párt nem tudta a törvényben is rögzített értékeléssel, dokumentumokkal cáfolni az Állami Számvevőszék bizonyítékokon alapuló megállapításait.
Hangsúlyozták, hogy a Jobbik az észrevételezés időszakában, december 6. és 21. között átadhatta volna a gazdálkodást érintő dokumentumokat, a program szerinti ellenőrzést a párt közreműködési kötelezettségének elmulasztása akadályozta meg – tették hozzá.
A közlemény emlékeztetett: az ÁSZ október 3-án jelentette be, hogy a Jobbik többszöri értesítés és helyszíni adatkérés ellenére sem tett eleget a törvény szerinti adatszolgáltatási kötelezettségének, a számvevőszéki jelzés alapján indított nyomozást az ügyészség 2018. március 6-ig meghosszabbította.
Kiemelték, hogy a számvevőszék az adatszolgáltatásra törvényben meghatározott határidő letelte után fordult a vádhatósághoz.
A Jobbik parlamenti frakcióvezetője, valamint gazdasági igazgatója az ügyészségnek küldött számvevőszéki jelzést követően október 3-án, majd október 9-én is a törvények megkerülésével, az adatszolgáltatási határidő letelte után próbált iratokat átadni – írták.
Felidézték: az ÁSZ korábban tájékoztatta a közvéleményt, hogy hatósági jelzést kapott a Jobbik 2017. első félévi plakátszerződéseiről a gazdasági társaságok hirdetési listaáraitól jelentősen elmaradó egységárak miatt. A számvevőszék december 6-án elküldte jelentéstervezetét a Jobbiknak és közölte, hogy a hatósági kockázatjelzésben rögzített politikai hirdetések kihelyezéséről szóló szerződések alapján a párt 331 millió 660 ezer forint nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást fogadott el jogi személyektől, ami – a párttörvény 2014. január 1-től hatályos rendelkezései alapján – tiltott, nem pénzbeli hozzájárulásnak minősül.
A Jobbik pénteken arra szólította fel az Állami Számvevőszéket (ÁSZ), hogy az ellenzéki párt „rágalmazása” és a közvélemény „félrevezetése”, valamint majdnem három hónapos időhúzása után vegye át a párt 2015-2016-os évek gazdálkodására, valamint idei plakátkampányára vonatkozó dokumentumokat, hogy bizonyítékokkal támaszthassák alá, nem fogadtak el tiltott vagyoni hozzájárulást.
Schön Péter, a Jobbik gazdasági igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében közölte: a tiltott vagyoni hozzájárulás bizonyításának terhe a törvény alapján a számvevőszéket terheli. Kitért arra is: a dokumentumok átadásának lehetőségét eddig az ÁSZ tagadta meg tőlük.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Minőség és elegancia az íróasztalok világában

Napi közel nyolc órát töltünk mellette – nem is csoda, hogy íróasztalból a csúcsminő…