ÁSZ: a Jobbik akadályozza gazdálkodásának ellenőrzését

0

A Jobbik politikusa személyesen vitte be az Állami Számvevőszékhez a dokumentumokat, de nem vették át.

Az ügyészséghez fordult az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kedden, mert álláspontja szerint a Jobbik akadályozza a párt gazdálkodásának ellenőrzését. Volner János, a Jobbik frakcióvezetője azt mondta, pártja minden alkalommal eleget tett beszámolási kötelezettségének, és törekedett arra, hogy mindenben együttműködő legyen az ÁSZ ellenőreivel. A büntető törvénykönyv (Btk.) szerint három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, ha valaki meghiúsítja az ÁSZ ellenőrzését.

Az ÁSZ délelőtti közleményében az áll: a szervezet a július 10-én nyilvánosságra hozott, második félévi ellenőrzési terve alapján augusztus 10-én kezdte meg a Jobbik gazdálkodása törvényességének ellenőrzését, ám a párt a számvevőszék többszöri megkeresése ellenére sem tett eleget adatszolgáltatási kötelezettségének.
Felidézték: augusztus 10-én küldtek tájékoztatást a Jobbik Magyarországért Mozgalom részére arról, hogy kezdje meg a felkészülést az ellenőrzésre, majd tájékoztatták a pártot az ellenőrzés megindításáról. Ezekben az értesítésekben minden esetben tájékoztatták a Jobbikot az adatszolgáltatás teljesítésének rendjéről, valamint arról, hogy mi a lehetséges jogkövetkezménye annak, ha az adatszolgáltatást elmulasztják.
Mivel a párt nem tett eleget az adatszolgáltatásnak, az ÁSZ október 3-án értesítette az ügyészséget.
Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke a nap folyamán más témában tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: nem tudja elképzelni, hogy bármely kötelezettségüknek ne tettek volna eleget vagy akadályozták volna a szervezet munkáját. Hozzátette: tudomása szerint semmilyen elmarasztalásra vagy gazdasági visszaélésre vonatkozó gyanú nem merült fel. Úgy értékelt: a kormánypártok „a legrosszabb bolsevik időket felhozó eszközöket vetik be”.
Azt is megfogalmazta: a Jobbik a hatályos jogszabályokat betartva, nem kiskapukat keresve, de a saját lehetőségeit megtalálva lép, a kormánypártok pedig 1-2 napon belül a jogszabályokat áthágva igyekeznek ezeket a lehetőséget megszüntetni.
Az ÁSZ közleményben reagált Z. Kárpát Dániel szavaira, azt írták: eljuttatták a Jobbikhoz a párt gazdálkodásának ellenőrzésével kapcsolatban a részletes eljárási szabályokat is tartalmazó ellenőrzési programot, a 2017 első fél évére vonatkozó ellenőrzés tervét pedig a számvevőszék honlapján tették közzé.
A közlés szerint az ÁSZ a párt gazdálkodásának törvényességével kapcsolatos adatokat és dokumentumokat kért a Jobbiktól, amely ennek a levélben és helyszínen történt adatbekérések ellenére nem tett eleget. Az ellenőrzés során a helyszíni adatbekérés sem volt eredményes – tették hozzá.
Hangsúlyozták: az ÁSZ megküldte a pártnak a számvevőszéki ellenőrzés részletes eljárási szabályait is tartalmazó ellenőrzési programot, illetve az ÁSZ minden értesítésében tájékoztatott az adatszolgáltatás teljesítésének törvényben meghatározott rendjéről, valamint az elmulasztás lehetséges jogkövetkezményeiről.
Volner János, a Jobbik frakcióvezetője délután az ÁSZ fővárosi székháza előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta: csak „büdös”, harmadik világbeli diktatúrákban kényszerítenek arra közintézményeket, hogy megpróbáljanak leszámolni az ellenzék vezető erejével.
A frakcióvezető azt mondta, pártja minden alkalommal eleget tett beszámolási kötelezettségének, és törekedett arra, hogy mindenben együttműködő legyen az ÁSZ ellenőreivel. Az azonban nem normális – tette hozzá -, hogy a hatóság akkor akar ellenőrizni, amikor a gazdasági igazgató szabadságon van, miközben a törvény ötnapos határidőt biztosít a kért iratok rendelkezésre bocsátására.
A sajtótájékoztató közben Volner János és Schön Péter, a Jobbik gazdasági igazgatója megpróbálta átadni a kért dokumentációt az ÁSZ székházában. Volner János később úgy tájékoztatta a sajtót, hogy az ÁSZ megtagadta az iratok átvételét, arra hivatkozva, hogy az törvényellenes lenne.
Az ÁSZ a sajtótájékoztatóra reagálva hangsúlyozta, hogy a Jobbik ellenőrzésekor mindenben a vonatkozó törvényi előírások szerint járt el. A számvevőszéki ellenőrzés akadályozása azért is érthetetlen – folytatták -, mert a párt képviselői az elmúlt időszakban többször közölték, hogy a Jobbik minden, a gazdálkodását érintő ügyben a törvényi előírásoknak megfelelően elszámol az ÁSZ-nak. Azt írták: a Jobbik parlamenti frakcióvezetője és gazdasági igazgatója az ÁSZ épülete előtt tartott sajtótájékoztatón „a törvények megkerülésével próbált iratokat átadni” a számvevőszéknek, amelyeket a vonatkozó törvényi előírások értelmében az ÁSZ nem vehetett át.
Erre válaszul a Jobbik újbóli közleményében azt írta, hogy az ÁSZ visszautasította a dokumentumok átvételét, ugyanakkor az erre szolgáló elektronikus felületet lezárták.
A Fidesz-frakció közleményében Volner János szavaira reagálva felháborítónak nevezte, hogy az a Jobbik vádaskodik, amely „a rendszerváltás óta a legnagyobb pártfinanszírozási botrányba keveredett”. Azt írták: a Jobbik továbbra is titkolja a Simicskával és cégeivel kötött szerződést, miközben több mint fél éve használja a milliárdos plakátfelületeit.  Magyarországon a törvényeket mindenkinek be kell tartania – ez alól Simicska és a Jobbik sem kivétel – tették hozzá.
A Btk. szerint aki az ÁSZ ellenőrzése során a megszegi vonatkozó törvényben meghatározott közreműködési kötelezettségét, és ezzel akadályozza az ellenőrzést, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel, ha meghiúsítja az ellenőrzést, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

A Magyar Költészet Napja – A vers rólunk és nekünk szól

A nehéz sorsú költő, József Attila április 11-ei születésnapját éppen hatvan éve, 1964 óta…