Angyalokról

0

Szeretem úgy képzelni, hogy gyermekkorunkban egy angyal fogja a kezünket. Mindenhová elkísér minket, rajtunk tartja a szemét. Ahova esetleg szüleink, családtagjaink óvó tekintete nem ér el, ő ott is figyel, és segít ha nagy baj van.

Nyilván az ő hatalmának, vagy inkább hatáskörének is vannak korlátai, de azért meg tesz mindent, ami lehetséges. Bizonyára te is feltudsz idézni kis korodból néhány olyan emléket, mikor csodával határos módon úsztál meg egy esetet. Amikor szinte egy hajszálon múlott az életed, vagy a testi épséged, de valami mégis történt… Felnőtt fejjel nem érted mi, csak azt mondod, hogy hatalmas szerencséd volt. Szerencséd, hogy pont úgy estél, hogy pont elkaptad azt a faágat, hogy pont, pont, pont… Minden ilyen pont egy csoda, ahol talán épp vigyázód keze ragadt meg a kellő pillanatban, és húzott ki a bajból. Meghagyva neked a történtek emlékét, hogy hihess a csodákban, és persze tanulhass is a dologból.

Ahogy idősödünk, kezdjük elfelejteni ezeket a pillanatokat, és fontosságukat. Szép lassan beleolvadnak emlékeink örvényébe, és csak egyek lesznek a többi jelentéktelennek tűnő kép közül. Az idő haladtával szinte csak a tapasztalataink maradnak meg, és azokra kényszerülünk támaszkodni. Alkalmazni kezdjük, amit megtanítottak nekünk, és így próbálunk boldogulni az életben. Az angyal bizonyára még ilyenkor is figyel, de már nem fogjuk a kezét. A sajátunkban szeretnénk tudni az irányítást. Ha bajba kerülünk, és mégis a segítségére szorulunk, egyben bízhatunk. Reménykedjünk, hogy csak annyira távolodtunk el tőle a hosszú évek alatt, ahonnan még időben elérhet, és kihúzhat minket a csávából. Pont, mint gyermekkorunkban. Ha ez megtörténik, soha ne engedjük el, hagyjuk, hogy vigyázzon ránk, vezessen az életben. – Ez hogyan lehetséges? – Csak hinned kell benne. Egy kicsit újra gyermekké kell válnod, és ő onnantól mindig rád talál, ha kell…

Kiss Tibor

  • Mozgalmasság, hajszoltság

    Sokszor nyugalomra vágyunk… De a nyugalmat gyakran összetévesztjük a semmittevéssel, az es…
  • Önmagunk megvalósítása

    Sokan keressük a hivatásunkat vagy önmegvalósításunk konkrét módját az életben. Ám gyakran…
  • Tudom, hogy mit kellene tennem, de…

    Tudom, hogy mit kellene tennem… De az már egészen más kérdés, hogy mit teszek. …
Töltsön be több kapcsolódó cikket
  • Mozgalmasság, hajszoltság

    Sokszor nyugalomra vágyunk… De a nyugalmat gyakran összetévesztjük a semmittevéssel, az es…
  • Önmagunk megvalósítása

    Sokan keressük a hivatásunkat vagy önmegvalósításunk konkrét módját az életben. Ám gyakran…
  • Tudom, hogy mit kellene tennem, de…

    Tudom, hogy mit kellene tennem… De az már egészen más kérdés, hogy mit teszek. …
Még több betöltés Gondolatmorzsa

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Mozgalmasság, hajszoltság

Sokszor nyugalomra vágyunk… De a nyugalmat gyakran összetévesztjük a semmittevéssel, az es…