A török szolgálatok beszüntetik a hírszerzési együttműködést Belgiummal

0

Beszüntetik a hírszerzési együttműködést a török titkosszolgálatok a belga társszervekkel, amiért a flamand hatóságok egy török mecset engedélyének visszavonását tervezik az észak-belgiumi Beringen városban – jelentette szerdán a Het Laatste Nieuws című napilap.

Az újság névtelenséget kérő titkosszolgálati forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a „mecsetügy” miatt Törökország a jövőben nem fogja megosztani a terrorizmussal kapcsolatos értesüléseit Belgiummal.
Liesbeth Homans flamand belügyminiszter nemrég bejelentette, hogy egy beringeni török mecset engedélyének visszavonását tervezik, miután a biztonsági szolgálatok úgy ítélték, hogy „elfogadhatatlan gyakorlatokban” vesz részt. Mint mondta, emellett a kormányzati támogatásoktól is megfosztanák az imaházat.
Homans arról számolt be, hogy tavaly decemberben „riasztó jelentéseket” kapott a mecsetről, amely igazságügyi minisztériumi értékelések szerint „nem támogatta az integrációt, társadalmi feszültségeket gerjesztett és külföldi konfliktusokat importált Flandriába”.
A Het Laatste Nieuws szerint Ankara ezzel szemben úgy hiszi, hogy Belgium „a mecset ügyének leple mögött” próbál információkhoz jutni Recep Tayyip Erdogan török elnökről és a kormányról.
„Semmit nem fognak kapni a belgák, ha információt akarnak majd egy Szíriába tartó belga dzsihadistáról” – mondta a lapnak egy név nélkül nyilatkozó illetékes.
Az utóbbi hetekben még a korábbiaknál is feszültebbé vált a viszony az Európai Unió több tagállama és Törökország között, miután Hága és Berlin nem engedélyezte, hogy török miniszterek az elnöki rendszer mellett kampányoljanak a Hollandiában és Németországban élő törökök körében.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …