A szerbiai elítéltek a közmunka helyett inkább a börtönt választják

0

Míg a világ más országaiban a bűncselekmények elkövetői örülnek, ha „csak” közmunkára ítélik őket, a szerbiai tapasztalat azt mutatja, hogy a nyugat-balkáni ország lakói inkább a börtönbüntetést választják az alternatív büntetések helyett – közölte a szerbiai közszolgálati televízió a honlapján kedden.

A belgrádi szabálysértési bíróság adatai szerint 2014 márciusa óta – amióta létezik az alternatív büntetés lehetősége Szerbiában – 2223 közmunkára vonatkozó ítéletet mondtak ki a kiszabható pénzbüntetések helyett. Ez az esetek mindössze 1,12 százalékát jelenti, ugyanis az utóbbi három és fél évben 198 142 ítélet született – hangsúlyozta Milan Marinovic, a bíróság elnöke.
A közmunka a pénzbüntetés helyett választható alternatív büntetési forma, azaz az elítéltnek önmagának kell kérvényeznie azt. A tapasztalatok alapján ez azt jelenti – magyarázta a bíróság elnöke -, hogy az elítéltek mintegy 99 százaléka inkább kifizette a büntetést, vagy börtönbe vonult, mint hogy utcát takarítson, vagy idős, illetve beteg embereket gondozzon.
A büntetések „árfolyama” egyébként a közmunkának kedvezne, ugyanis egy ezerdináros (2550 forint) büntetés egy napi börtönnel vagy nyolc óra közmunkával váltható ki. A bíróság legkevesebb 20, de legfeljebb 360 órányi közmunkát róhat ki az elítéltre.
A szabálysértések mellett ezt a büntetési módszert az enyhébb bűncselekmények elkövetői is kérhetik, vagyis azok, akik olyan bűncselekményt követtek el, amelyért legfeljebb háromévnyi börtönbüntetés szabható ki.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …