A Ryanair kartellgyanúsnak tartaná, ha a Lufthansa átvenné az Air Berlint

0

Kartellgyanús lenne a Ryanair diszkont légitársaság szerint, ha a Lufthansa átvenné a kedden csődöt jelentett Air Berlin légitársaságot, ezért a cég a német és az európai versenyjogi hivatalhoz fordul.

A Ryanair egy a honlapjára feltett közleményben szerdán azt írta, a mesterségesen létrehozott csődeljárás nyilvánvalóan azt szolgálja, hogy a Lufthansa adósságmentesen átvehesse az Air Berlint. Egyértelmű, hogy ez egy összeesküvés a német kormány és a két légitársaság között – fogalmaztak.
A Ryanair ezért Németország és az Európai Unió (EU) versenyjogi hivatalához is panasszal fordul – közölte a társaság.
Matthias Machnig gazdasági államtitkár reggel a ZDF közszolgálati televízióban visszautasította a Ryanair állításait. A verseny továbbra is biztosítva lesz, hiszen nincs szó a Lufthansánál az Air Berlin teljes átvételéről – mondta az államtitkár.
Alexander Dobrindt szövetségi közlekedési miniszter még kedden úgy nyilatkozott, hogy a német kormány szerint nem vet fel kartellgyanút az Air Berlin egyes üzletrészeinek eladása a Lufthansának.
Az Air Berlin kedden délután jelentett csődöt, miután fő részvényese az Etihad Airways úgy döntött, hogy nem támogatja tovább anyagilag a második legnagyobb német légitársaságot.
A cég és leányvállalata, az osztrák Niki légitársaság a csődeljárás alatt tovább működik, nem módosít a repülési tervein, továbbra is lehet a már meghirdetett járatokra jegyet venni, és a már lefoglalt jegyek továbbra is érvényesek.
A német kormány 150 millió eurós áthidalókölcsönt bocsát az Air Berlin rendelkezésére annak érdekében, hogy ne kelljen leállítani a működését. A hitel körülbelül három hónapra biztosítja a társaság működését.
Közben megkezdődtek a tárgyalások a Lufthansa légitársasággal, valamint más érdeklődőkkel az Air Berlin-csoport egyes üzletrészeinek eladásáról.
Az 1979 óta működő Air Berlin évek óta veszteséges, az előző évet 780 millió eurós hiánnyal zárta. A helyzet március végén, a nyári menetrendre való átálláskor romlott drasztikusan, azóta rendszeresek voltak a késések és a járatkimaradások.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …