A kerekesszék sem akadály – Jegyzet

0

Az ember értékének mértéke a szeretet, az a szeretet, amely fakadhat humánumból, vagy az emberiség számára legfontosabb üzenetből, Krisztus mondatából: „Szeresd felebarátod, mint önmagad.”

 Ez nem parancs, csak kérés, de azt gondolom, mértéke mindenki számára, aki embernek érzi magát. Külön elismerés mindazoknak, akik az elesett, súlyosan mozgássérült emberekkel foglalkoznak, s humánumból fakadó szeretettel halmozzák el őket.

A kerekesszékhez kötött és egyéb mozgássérültek számára a hétköznapi élet egyik legfontosabb cselekvési lehetősége a sport és kulturális rendezvényeken való aktív szereplés. Bár fogyatékosságuk igen kevés lehetőséget kínál arra, hogy az ép emberekkel azonos körülmények között részesülhessenek az élet minden áldásából. Sokat kell tennünk annak érdekében, hogy ezek a különbségek minél előbb eltűnjenek, s próbáljuk biztosítani a mozgássérült embereknek, hogy saját munkájuk, szorgalmuk és kitartásuk révén nagyszerű teljesítményekre legyenek képesek. Tegyük számukra lehetővé, hogy a súlyosan mozgássérültek, kerekesszékbe kényszerült emberek teljesítményükkel sikert és megbecsülést szerezzenek önmaguknak és környezetüknek. Számukra a sport és a kulturális tevékenységek a társadalomba való beilleszkedésük elősegítése, melyhez az épekkel való megismertetésükön keresztül vezet az út. Ez összekapcsolja az embereket, fontos integrációs tényező.

Segíteni, bátorítani kell a fogyatékos, súlyos mozgássérült embereket, és ráébreszteni mindenkit arra, hogy mindannyiunk segítségével teljes életet élhetnek. Ők a sportban, a kulturális életben nyújtott teljesítményükkel igyekeznek ráirányítani a társadalom figyelmét a mozgássérült emberek mindennapi életére, tiszteletre és elismerésre méltó teljesítményére. Így történt ez az Ajkai Mozgássérültek Egyesülete 2017. június 18-án megrendezett huszonhatodik sportnapján, amelyen nemcsak a mozgássérültek, hanem az egészséges emberek is versenyezhettek. Csodálhatták: milyen hatalmas akaraterővel rendelkeznek, hogy számukra a kerekesszék sem jelent akadályt, s közösen élték át azt az élményt, amit a sport öröme nyújt az emberek számára.

Reméljük és hisszük, hogy akár a sport, akár a szabadidős és kulturális rendezvények segítenek majd átlépni azokon a láthatatlan és valós falakon, amelyek eddig megakadályozták a mozgássérült embertársaink részvételét a társadalomban! 

Tollár Sándor

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Helyi Hírek

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Mindenszentek – Megidézzük az ajkai sportolók és sportvezetők emlékét

Mindenszentek ünnepe és halottak napja jó alkalom a hálaadásra, az emlékezésre, mindazokra…