Hit, hívő… Olyan gyakran használjuk ezeket a kifejezéseket. Mégis úgy vélem, hogy nagyon lekorlátozzuk a tartalmukat. Ha valakiről azt halljuk, hogy hívő, akkor önkéntelenül valamelyik egyház, gyülekezet oszlopos tagjaként tekintünk rá. Elképzeljük amint misére jár, ahogy rózsafüzért szorongatva imádkozik, vagy bármely más vallás jellegzetes mozzanatait, szertartásait végzi. De csak erről lenne szó? Ezt jelentené a hit? Ha egy ember vasárnaponként, rendszeresen ellátogat a templomba, az attól már hívőnek számít? Számomra ezek a szavak más tartalmat hordoznak, és elsősorban nem is köthetők semmilyen egyházhoz. Nekem a hit a holnapba, a világ és az emberek jóságába, a körülöttem végbemenő dolgok jó kimenetelébe vetett bizalommal kezdődik. Azzal, hogy hiszem, a különféle, pillanatnyilag akár érthetetlennek tűnő történéseknek is van értelme. A bizakodással, hogy mindig érdemes lesz reggel felkelnem, és csodás dolgok várnak rám minden eljövendő nappal. Valamint, hogy hiszek az álmaimban, a céljaimban, abban, hogy képes vagyok számos csodát véghezvinni ebben az életben… Számomra e két szó legfőképp a bizalomról, a reményről szól. Ez számomra a hit kezdete. A többi csak ezután jöhet a sorban. KISS TIBOR | Fotó: Molnár Gergely
