A boldogságért tenni kell

A boldogságot, a nyugalmat, a tartós megelégedést legtöbben rögtön akarjuk. Pedig értük bizony tenni kell. Méghozzá letenni.

Letenni mindazt a terhet, melyet az évek alatt elménkkel megalkottunk, a világtól átvettünk, és ami folyton a vállunkat nyomja.
Ez nem egy bonyolult dolog, hisz a természetességhez, a „valódisághoz” való visszatérésről beszélünk. Az illúziók, tévedések elhagyása ez, amikor tekintetünket végre a valótlanról az igaz felé, a lényegtelenről, a semmisről valós lényünk irányába tereljük.
Egyszerűsége, természetessége ellenére mégis a legtöbben nehézkesen haladunk ezzel az egésszel.
Ennek talán az az oka, hogy valódiságunkat őrült világunk keretei között akarjuk megtalálni, megteremteni. De mindez lehetetlen, hisz az őrület csak újabb őrületet szül…
Az első lépés ez ügyben, melyet bizonyosan meg kell tennünk, az a felismerés, miszerint az évek alatt általunk megalkotott világ teljességgel nélkülözi az értelmet. Még ha eleinte csak pillanatokra is, de át kell látnunk azon a sötét függönyön, melyet e felfordult érzékelésünk húz elénk. Sőt, talán az sem kell, hogy átlássunk rajta. Talán elég az a sejtelem is, mely mindenkiben ott él, hogy van e feje tetejére állt világ mögött valami több, valami nagyobb és minőségibb, amit pusztán a szemeinkkel nem láthatunk.

Ez a sejtelem mindenkiben ott rejlik, hisz valódi lényünk tündöklése, hívószava ez, mely átszűrődik az általunk alkotott káoszon.
Sokféleképpen nevezhetjük, nevezik ezt a csodás tanácsadót, de nem is ez a lényeg. Hanem a felismerése önmagunkban, aminek eredményeként kiben gyorsabban, másban esetleg lassabban, de megjelenik egy valódibb, egy élettel telibb, értelemben gazdag világ képe, ami még csak nyomokban sem hasonlít arra, melyben addig éltünk.
Ha ez az egyszerű, aprócska lépés megtörténik, akkor az önmagunk felé fordulás megkezdődött.
Ekkor egyre inkább rájövünk, hogy a bennünk újfent felfedezett világ nem szorítható a korábban látottnak a keretei közé, csupán a helyére illeszthető, fölébe emelhető, míg az végül teljesen feloldódik. Hisz az értelem végül igaz voltánál fogva kiszorítja az értelmetlent.

Nos, ebben a világban már megélhetjük mindazt a boldogságot, nyugalmat, tartós megelégedést, melyet rögtön akarunk.
Az út ehhez persze tűnhet hosszúnak, de nem feltétlen kell, hogy az legyen. Sokféle módszer, gyakorlat van, ami a haladáshoz hozzásegíthet.
Mégis az első lépésre önmagunkat kell felhívnunk azzal a felismeréssel, hogy a körülöttünk megalkotott értelmetlenségre ráeszmélünk, és hajlandóvá válunk emögött elfogadni valami többet, értékesebbet, melyet érdemes lehet felfedeznünk. Nem az őrület keretein belül, hanem azokon jócskán túlhaladva…

KISS TIBOR