N. Péntek Zsófia: Emlékezés adománya

Jó lenne még egyszer a falumba menni

Régi kedvesemet karomba ölelni

Bátortalan csókkal ajkára tapadni,

azután jó lenne azonnal meghalni.

Szeretnék még újra tóparton sétálni.

,remegő térdekkel valakire várni

Hajának illatát egy percig érezni

szeme sugarában örökre elveszni.

Elmehetek haza nem tiltja meg senki

de ott engem senki nem fog várni.

Nem ölel már többé az erős karjaiba

és hiába vágyom mézédes csókjaira.

Ami régen elmúlt, nem jön többé vissza

úgy történik minden ahogy meg volt írva..

Elmúlt az ifjúság minden szépségével,

maradunk az elmúlás sziklányi terhével.

Mégsem ejtek könnyet, felemelem fejem

mert szép emlékeim megmaradnak nekem.

Mert azok az élet legdrágább kincsei,

amit soha senki nem tudja elvenni.

Lehunyom a szemem messze múltban járok

akkor visszatérnek a szép régi álmok.

Újra látom Őt is, kit szívből szerettem

a lelkemnek mélyén most is itt él bennem.

Ezért nem vagyok magányos vagy árva,

fizetek, mert tudom mindennek van ára.

Boldog, szép, termékeny és gazdag ifjú évek,

emlékéért érdemes átélni a nehéz öregséget.