Bordélyházat működtetett Kőszegen egy férfi

0

Bordélyházat működtetett egy férfi Kőszegen, prostitúció elősegítésének bűntette miatt emelt vádat ellene az illetékes járási ügyészség – közölte a Vas Megyei Főügyészség főügyésze az MTI-vel pénteken.

Simon József tájékoztatása szerint a vádlott 2015 februárjától 2017 áprilisáig egy kft. ügyvezetőjeként éttermet és éjszakai bárt üzemeltetett, ahol az általa foglalkoztatott nők az épület erre a célra kialakított emeleti részében szexuális szolgáltatást nyújtottak.
Ismertette: a vendégek a bárpultnál jelezték az igényüket, majd fél órára 80 eurót vagy 20 ezer forintot, egy órára pedig 100 eurót, vagy 30 ezer forintot fizettek. Az összegnek a szexuális tevékenységet végző alkalmazottak később a felét kapták meg.
A Kőszegi Járási Ügyészség a vádlottal szemben bordélyház fenntartásával elkövetett prostitúció elősegítésének bűntette miatt emelt vádat és szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Anyák-napja – Anyák-napi megemlékezés a temetőben

Az Anyák mindig meg tudnak bocsátani gyermeküknek, bármit is vétettek ellenük. Én már hiáb…