Kik a felelősök? Mik voltak a kiváltó okok?

Devecser, 2010. október 4. Munkagéppel mentik az embereket Devecseren, miután Ajkán átszakadt az iszaptároló gátja, és az erősen mérgező iszap elérte a települést. Az ár Devecser irányába folyik, a víz rendkívül erős, 13 pH értékű lúgot tartalmaz. MTI Fotó: Nagy Lajos

Máig sem tisztázott, hogy kik a felelősök, és mik voltak a kiváltó okok. Hét éve hangzott el Stolár Mihály felszólalása a katasztrófa után a Megyei Önkormányzat Közgyűlésén.

Az irtózatos pusztítást követő sokk és döbbenet után Kolontáron, Devecserben, és Somlóvásárhelyen visszatérni készül az élet.  Folyik az elöntött otthonok romjainak takarítása,
és miközben az áldozatokat családjaik gyászolják, a példátlan összefogásnak köszönhetően elkészültek a tervek arra vonatkozóan, hogy a mindenüket – sokszor hitüket és reményüket is –
elveszetett emberek, ismét otthonra leljenek, és szó szerint újra kezdhessék életüket.

Ma már tudjuk, hogy az ország történetének egyik legsúlyosabb katasztrófája következett be október negyedikén, melyhez hasonlóra még nem volt példa.
Lényeges kérdés, hogy miért és hogyan következhetett be ez, a még minden következményét nem ismerhető tragédia.

A napokban jutottam hozzá az MSZMP Politikai Főiskola Szociológiai Tanszék esettanulmányához, mely 1988-ban készült. Ebben megállapítják:

„A vörösiszappal kapcsolatos környezeti konfliktus kezelése látványosan zajlik a városban.”
A tanulmány emlékeztet arra, hogy a Városi Tanács 1985. augusztusi ülésén 5 fős bizottságot hozott létre a tervezett vörösiszap tér beépítésének felülvizsgálatára.

A tanulmány rögzíti:

” amennyiben a több tízezer tonna maró nátrol, valamilyen hiba esetén a rendszerből kikerül talaj és talajvízszennyezést és élővíz károsítást okoz.”

A vörösiszap elhelyezésére az Ajkai Timföldgyár és Aluminiumkohó a Városi Tanács VB 1985. december 10-i ülésén a következő megoldási javaslatot adja
A vasút és patak kiváltásával 20 millió köbméter helyezhető el úgy, hogy a 16 m-es feltöltésű magasságot meg kellene növelni. A lerakótér minden további 1 méteres szintemelése pedig mintegy 15 éves elhelyezésre ad lehetőséget.

A töltésszint 10-20 méteres emelése műszakilag biztonságos így a teljes salak és vörösiszap tározási gondok 30-50 éves távlatban megoldódnak.
A magasításra vonatkozó állásfoglalás miatt viták bontakoznak ki. A Bizottság azt javasolja, hogy a tervezett magasítás ne haladja meg a jelenlegi szintet. Ezt 1986 szeptemberében írásban jelzi.

Közben számos váratlan probléma is felmerül:

A Torna patak új medrének kialakítási munkálatai során 100 kilométer hosszúságban intenzív talajmozgás tapasztalható.
A jegyzőkönyvekből kiderül, hogy a” Veszélyes hulladékok” című könyv a vörösiszap tároló magasságát 9 méternél magasabbra nem javasolja, illetve ezt a magasságot tartják nemzetközileg elfogadott mértékűnek.
A vitában a Timföldgyár általános érdekérvényesítése a legerősebb.
Azért, mert a többi érdekelt fél erősen függ a Timföldgyártól.
Hangsúlyozom, ezek a megállapítások az MSZMP Politikai Főiskola Szociológiai Tanszék esettanulmányában olvasható, mely 1988-ban készült.
1979-ig egy kausztifikálásnak nevezett eljárással a vörösiszapból a lúgot eltávolították, ezt az eljárást akkor megszüntették. A vörösiszap addig egy lapátolható anyag volt.
A tragédia bekövetkezésének előzményeihez tartozik az is, hogy a gyár értékét 1997-ben 1.7 milliárdra értékelték, de a Horn kormányzat idején elengedték az összeg óriási részét és csak tíz milliót – egy családi ház árát kérték el, mert a „vevők” hárommilliárdos környezetvédelmi beruházást ígértek.

A 10 halálos áldozatot és nagyon sok maradandó sérülést okozó katasztrófát követően példátlan összefogásnak lehettünk tanúi és részesei.
A Kormány, a rendőrség a katasztrófavédelem gyorsan és határozottan cselekedett.
Civil szervezetek sokasága mozdult meg, akikhez számtalan magánszemély is csatlakozott, hogy segítsen a bajbajutottakon.
A települések polgármesterei, Lasztovicza Jenő elnök úr és Zsédényi Imre főjegyző úr elismerést érdemlően, fáradságot nem kímélve azon munkálkodtak és munkálkodnak, hogy a vörös áradat okozta sebeket mihamarább orvosolni lehessen.

Egy nyugdíjas bányász Vörös cunami című versében így fogalmaz.
Veszély kell ahhoz, hogy újból egymásra találjunk.
Emberek maradjunk.

Így aztán érthetetlen, hogy miközben összefogás tapasztalható Amerikától az ország legkisebb településéig és még javában folyik a kármentés, addig van olyan polgármester, aki a bajbajutottnak benyújtja a számlát, mások az adományok helyzetéről, kifizetések módjáról számoltatnának el.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium a vörösiszap-katasztrófa sérültjeinek ellátásában részt vevő egészségügyi intézményeknek 240 millió forintot adott.
A képviselőcsoport nevében köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik hivatalból, de különösen azoknak akik önzetlenül magánszemélyként munkával, adománnyal segítették, vagy segítik a katasztrófa nyomait felszámolni és a bajbajutottaknak az emberi élet feltételeit mielőbb megteremteni.