Megvonták a brüsszeli nagymecset szaúdi szalafista imámjának tartózkodási engedélyét

0

Megvonták a brüsszeli nagymecset imámjának tartózkodási engedélyét a belga hatóságok, mondván, hogy a szaúdi hitszónok radikális nézeteket vall, amelyek veszélyesek a társadalomra és a nemzetbiztonságra – közölte kedden Theo Francken menekültügyi és migrációs államtitkár.

„Világos jelei voltak annak, hogy az imám szalafista, nagyon radikális, rendkívül konzervatív, és veszélyes a társadalmunkra” – jelentette ki Francken a Le Soir című belga napilap cikke szerint.
Az államtitkár újságírói kérdésre válaszolva elismerte, megvan a kockázata annak, hogy a lépés nyomán nőni fog a feszültség Szaúd-Arábia és Belgium között, de – mint mondta – a szélsőségesség elleni fellépés elsődleges fontosságú az ország számára.
Leszögezte ugyanakkor, hogy a probléma nem az iszlám vallás, hanem annak a radikális, szalafista változata, illetve hozzátette, Belgium fokozni fogja a mecsetek pénzügyi ellenőrzését.
A több mint harminc ember életét követelő, tavaly márciusi brüsszeli terrortámadások után számos olyan cikk látott napvilágot, amelyek szerint a radikalizálódás részben annak számlájára írható, hogy az 1960-as évek végétől kezdve jellemzően szaúdi hitszónokok irányították az iszlám hitéletet Belgiumban, akik merev, dogmatikus tanaikkal muszlimok generációinak a gondolkodását határozták meg.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …