Vizes vb 2017 Vizes vb – Tapsvihar közepette fejezték be szereplésüket a magyar szinkronúszók Közzétett 2017-07-19 0 Budapest, 2017. július 19. A magyar csapat a szinkronúszás szabadgyakorlatának selejtezőjében a 17. vizes világbajnokságon a Városligetben 2017. július 19-én. MTI Fotó: Kovács Tamás A 16. helyen zárt a magyar szinkronúszó csapat a szabadgyakorlat selejtezőjében, így nem jutott döntőbe a vizes világbajnokság szerdai napján a Városligetben. Előzetesen számítani lehetett arra, hogy utoljára szurkolhat a városligeti lelátó telt házas közönsége a hazai kedvenceknek, mivel ebben a számban is óriási bravúr lett volna bejutni a fináléba. A világbajnokság hátralévő küzdelmeiben így már nem lesznek érdekeltek a magyarok. Éppen ezért hangorkán fogadta a Dávid Janka, Kertai Lili, Kézdi Fanni, Kiss Szofi, Rényi Luca, Riemer Alexandra, Schwarcz Anett, Thuróczy Karolina Mylan összeállítású magyar csapatot, amikor a 25 nevező közül huszadikként szólították az emelvényre. A tengerkék csillogó ruhát viselő magyar lányok ezúttal filmzenék válogatására mutatták be kűrjüket. A legnagyobb tapsot természetesen a dobásokra és emelésekre kapták a hangosan sikoltozó rajongóktól. Nem volt hibátlan a 4:04.9 perces előadás, a bírák 78,3333 ponttal jutalmazták a produkciót, ami a 16. helyhez volt elég. „Ebbe a kűrbe mindent beleraktunk, ami még bennünk maradt. Csodálatos volt a világbajnokság, a környezet, a közönség, a rendezés, minden tökéletes volt” – mondták a lányok. A selejtezőben – ahonnan a legjobb 12 jutott a fináléba – az orosz csapat kapta a legmagasabb pontszámot (96,8000). A csapat szabadprogram selejtezőjében a nyolc főből álló együtteseknek négy percük (plusz/mínusz 15 másodperc a zene függvényében) volt arra, hogy a legkreatívabb gyakorlatot mutassák be, a lehető legtöbb elemmel. A csapat tagjainak minél inkább szinkronban kell lenniük egymással, de lehetőségük van különböző emelésekre, dobásokra is. A bírák ezt követően a művészi benyomás, a végrehajtás, illetve a nehézség alapján pontozzák a kűrt. Más „rokonsportágakkal” ellentétben itt nem egy előre meghatározott nehézségi szintű gyakorlatot mutatnak be a versenyzők, hanem a „menet közben” bemutatott elemek, illetve azok kivitelezése határozzák azt meg.