Vizes vb – Rasovszky Kristóf ötödik 10 kilométeren

0

Rasovszky Kristóf ötödik lett a nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyében a vizes világbajnokság keddi napján Balatonfüreden.

A szám 20 éves junior világ- és Európa-bajnoka 1:52:01.70 órás idővel csapott célba, a szám másik magyar versenyzője, Székelyi Dániel a 21. lett.
A számot az olimpiai bajnok holland Ferry Weertman nyerte, ezzel ő lett az első férfi versenyző a sportág történetében, aki ebben a számban az ötkarikás aranyérem mellé a világbajnokit is megszerezte.

Balatonfüred, 2017. július 18.
A győztes holland Ferry Weertman a férfi 10 kilométeres nyíltvízi úszás versenyszámának döntője után Balatonfüreden 2017. július 18-án.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Gellért Gábor szövetségi edző nem sokkal a rajt előtt elmondta, Rasovszkyt az első nyolc közé, míg Székelyit a legjobb 15-be várja. Hozzátette, előbbitől elsősorban arra számít, hogy azzal a taktikával ugrik majd vízbe, amellyel a juniorok között világ- és Európa-bajnoki címet szerzett, azaz egy hosszú, nagyjából egykilométeres hajrára.
A szakember ugyanakkor kiemelte, rendkívül nehéz dolguk lesz a versenyzőknek, hiszen a nyári forróságban folyamatosan melegszik a Balaton vize, ez pedig lassítja majd a mezőnyt, ráadásul többször kell majd az úszóknak frissíteniük, ami lendületvesztést jelent.
A versenyzőknek négy kört kellett megtenniük a két és fél kilométeres pályán. Rasovszky az első kör végén a negyedik, míg féltávnál az ötödik volt. A 65 induló közül Székelyi a középmezőnyben helyezkedett.
A harmadik körben Rasovszky, illetve az 5 kilométeren aranyérmes francia Marc-Antoine Olivier kissé elhúzott a többiektől – nagyjából két testhosszal -, az utolsóra pedig a magyar versenyző fordult az élen, az élmezőnyből ekkor már senki nem ment ki frissíteni.
Rasovszky, a szám legutóbbi, setúbali világkupa-versenyének győztese, némileg visszaesett a kör elején, az első helyre pedig feljött a francia úszó mellé a címvédő amerikai Jordan Wilimovsky.
Egy kilométerrel a cél előtt nagyjából az ötödik-hatodik hely környékén tempózott a magyar úszó, az élen haladó boly – benne Rasovszkyval – ekkor úgy tűnt, megnyitja a hosszú hajrát. Az utolsó métereken Olivier, Wilimovsky és a felzárkózó Weertman fej fej mellett haladt, utóbbi jobb benyúlással nyert. A második sorban érkező Rasovszky ugyancsak szinte egyszerre érintette meg a francia David Aubryval a célt jelző táblát, s a célfotó után az ötödik hely jelent meg a neve mellett.
Rasovszky szombaton 5 kilométeren a hetedik helyen végzett, a folytatásban érdekelt a csütörtöki csapatversenyben és a pénteki 25 kilométeren is.

Balatonfüred, 2017. július 15.
Papp Márk (b) és Rasovszky Kristóf (j) a 17. vizes világbajnokság férfi, 5 kilométeres nyíltvízi úszás versenyszámának döntője után Balatonfüreden 2017. július 15-én.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

  Eredmények:
    nyíltvízi úszás, férfi 10 km, világbajnok:
——————————————
Ferry Weertman (Hollandia) 1:51:58.50 óra
2. Jordan Wilimovsky (Egyesült Államok) 1:51:58.6
3. Marc-Antoine Olivier (Franciaország) 1:51:59.20
…5. RASOVSZKY KRISTÓF 1:52:01.70
…21. SZÉKELYI DÁNIEL 1:52:35.70

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Vizes vb 2017

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Vizes vb – Az Egyesült Államok ötödször aranyérmes női vízilabdában

Az Egyesült Államok válogatottja nyerte a magyarországi vizes világbajnokságon a női vízil…