Vizes vb – Märcz Tamás: nehéz ellenfél, de legyőzhető a görög csapat

0

A magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint nagyon jó csapat, de legyőzhető a görög, amellyel a 17. vizes világbajnokság elődöntőjében találkozik a hazai együttes.

Märcz Tamás a Margitszigeten az oroszok felett aratott 14-5-ös kiütéses diadalt követően tartott szerdai sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy ha csapata hasonlóképpen jól teljesít majd a csütörtöki összecsapáson is, mint tette az oroszok ellen kedden, ott lesz a vb-döntőben.
A szakvezető visszatekintve úgy vélekedett, hogy a kilencgólos siker csalóka, mert egy jó orosz csapatot sikerült legyőzni, amelyet nyomaszthatott a magyar szurkolóhad fergeteges buzdítása, amellett, hogy a hazai válogatott kitűnően játszott. Együttesét méltatva kiemelte, hogy nagyon rendben volt a csapatjáték, amellett kiemelkedő egyéni teljesítményeket is látott.
Varga Dénes csapatkapitány már előre tekintett, hangsúlyozva, hogy a görögök csapatként erősek igazán. „Ők a játékot lassítják, ehhez értenek, tehát nekünk kell a tempót diktálni az elődöntős összecsapáson. Nem alhatunk bele a meccsbe!” – mondta. Hozzáfűzte, sokszor találkoztak már a vízben a görögökkel, idén nyáron is, és mindezek alapján gondolja úgy, hogy „képesek vagyunk megverni őket”.
Derűlátó Erdélyi Balázs is, aki szerint az ellenfélnek akad pár jó játékosa, ők külön figyelmet érdemelnek, de mindenképpen magyar győzelemre számít. „Az elmúlt években sokszor meccseltünk velük, s ebből rendre mi jöttünk ki jobban” – jelentette ki.
Török Béla arról beszélt, örömmel tölti el, hogy a legjobb négy közé jutottak, s úgy nyilatkozott, hogy számára az „uszodai hangulat kifogástalan, nagyon nagy élmény”. Szerinte is verhető csapat a görög, de arra is felhívta a figyelmet, hogy „szemben az oroszokkal, őket nem fogja lenyomni a szigeti közönség, tele vannak önbizalommal”.
Mezei Tamás leszögezte: ő maga feltétlenül döntőt szeretne játszani a hazai világbajnokságon.
” A görögöknek meg kell mutatnunk, hogy mi vagyunk a jobbak, nem számítok tőlük meglepetésre.” – fogalmazott.
A Magyarország-Görögország elődöntőt csütörtökön 20.30 órától rendezik.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Vizes vb 2017

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Vizes vb – Az Egyesült Államok ötödször aranyérmes női vízilabdában

Az Egyesült Államok válogatottja nyerte a magyarországi vizes világbajnokságon a női vízil…