Vizes vb – Kozma Dominik országos csúccsal hatodik 200 méter gyorson

0

Kozma Dominik 1:45.54 perces országos csúccsal, nagyszerű versenyzéssel a hatodik helyen végzett 200 méter gyorson kedden a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.

A hazai közönség egyik új kedvence hétfő este az elődöntőből új egyéni csúccsal, Cseh László 2009-es, 1:45.78-as országos rekordjától mindössze kilenc századdal elmaradva a hetedik idővel jutott a fináléba.
A 2012-ben Debrecenben Európa-bajnoki bronzérmes Kozma az 1-es pályán elképesztő lendülettel kezdett, 50 méteren világcsúcs részidőn belül fordult, féltávnál harmadik volt, és úgy tűnt, nem is fárad el. Az utolsó hosszra másodikként érkezett, ekkor azonban a többiek még erősíteni tudtak, az utolsó métereken megelőzték a magyar úszót, aki így is megdöntötte az országos rekordot, s élete legjobb eredményét érte el ebben a számban.
Győzött az olimpiai bajnok kínai Szun Jang.

 Eredmények:
    férfi 200 m gyors, világbajnok:
——————————-
Szun Jang (Kína) 1:44.39 perc
2. Townley Haas (Egyesült Államok) 1:45.04
3. Alekszandr Krasznyih (Oroszország) 1:45.23
…6. KOZMA DOMINIK 1:45.54

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Vizes vb 2017

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Vizes vb – Az Egyesült Államok ötödször aranyérmes női vízilabdában

Az Egyesült Államok válogatottja nyerte a magyarországi vizes világbajnokságon a női vízil…