Vizes vb – Hosszú és Szilágyi is döntős 200 méter pillangón

0

Hosszú Katinka a hatodik, Szilágyi Liliána pedig a hetedik idővel jutott döntőbe 200 méter pillangón szerdán a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.

A két magyar egymás mellől, a 3-as és a 4-es pályáról indulhatott. Nagy kérdés volt, hogy a háromszoros olimpiai bajnok Hosszúból, aki ebben a számban 2009-ben és 2013-ben is vb-bronzérmet szerzett, mennyit vett ki kevesebb mint egy órával korábban a 200 méter gyors döntője, ahol a hetedik lett.
Az ebben a számban Eb-ezüstérmes Szilágyi, akárcsak a délelőtti előfutamban, erősen kezdett, féltávnál második volt, míg Hosszú egy rossz fordulót követően visszaesett. Emiatt csak negyedikként fordulhatott rá az utolsó 50 méterre, s nagy hajrával, éppen Szilágyit megelőzve a harmadik helyen ért célba.
Szilágyi tovább javította délelőtti idejét, 2:07.67 perccel csapott be, míg Hosszú 12 századot rontott a 2:07.25-höz képest, ami elenyészőnek számít, tekintve a 200 méter gyors döntőjét.
„Az volt a célom, hogy bekerüljek a döntőbe, görcsösebb voltam, mint délelőtt, hiszen a középdöntő a tavalyi olimpia miatt mentálisan nehezebb volt. Azonban bent vagyok, ennyi a lényeg” – mondta Szilágyi.
„Tudtam a kétszáz gyorson, hogy dobogós helyezéstől a nyolcadikig bármi lehet. Ez most hetedik lett és bár szerettem volna jobbat, örülök, hogy ott voltam egy ilyen döntőben” – nyilatkozott Hosszú. Hozzátette, a fináléban kiadta magából a maximumot, nem tartalékolt a 200 méter pillangóra. Utóbbi számról szólva azt mondta, maradt még benne tartalék.
A 200 méter pillangó fináléját csütörtökön rendezik.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Vizes vb 2017

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Vizes vb – Az Egyesült Államok ötödször aranyérmes női vízilabdában

Az Egyesült Államok válogatottja nyerte a magyarországi vizes világbajnokságon a női vízil…