Vizes vb – Csoportelső és negyeddöntős a női vízilabda-válogatott

0

A magyar női vízilabda-válogatott csoportelsőként közvetlenül a negyeddöntőbe jutott a hazai rendezésű világbajnokságon a Margitszigeten. Bíró Attila Európa-bajnok csapata csütörtök este a holland válogatott 10-8-as legyőzésével, százszázalékos teljesítménnyel végzett a C jelű négyes élén.

A rendkívül kemény mérkőzésen a magyarok a harmadik negyedben „törték meg” ellenfelüket, a záró negyedben így a hollandoknak 7-5-ről kellett volna felkapaszkodniuk, de a hazaiak biztosan őrizték előnyüket.
A magyaroknak így most szombaton pihenőnapjuk lesz, legközelebb hétfőn a negyeddöntőben játszanak.
 Eredmény:
nők, 3. forduló:
  C csoport:
Magyarország-Hollandia 10-8 (2-2, 1-1, 4-2, 3-3)
—————————————————–
góldobók: Szücs, Czigány, Keszthelyi, Gurisatti 2-2, Bujka, Illés 1-1, illetve Smit 4, Van Der Sloot 3, Megens 1

A magyarok annak tudatában vághattak neki a meccsnek, hogy a döntetlen is elegendő a csoport megnyeréséhez, azaz hogy egyből a legjobb nyolc között folytathassák. Ez az alaphelyzet azzal állt elő, hogy a kvartettben a harmadik helyre befutó franciákat Keszthelyi Ritáék több góllal (24-5) verték, mint tették azt a hollandok (17-2). A csoportelsőség rendkívül fontos volt a magyaroknak, mivel vereség esetén szombaton azzal az orosz válogatottal kellett volna játszaniuk, akiktől drámai mérkőzésen kikaptak a riói olimpia bronzmérkőzésén.
Bíró Attila csapata a világversenyen legutóbb kétszer legyőzte a hollandokat: a 2016-os Európa-bajnokság döntőjében 9-7-re, a júniusi, sanghaji világliga-szuperdöntő negyeddöntőjében pedig 8-7-re nyert.
A csütörtök esti mérkőzés, amelyre hétezren voltak kíváncsiak, holland góllal indult, Szücs Gabriella azonban kontrát követő megúszás után gyorsan egyenlített. A Magyarországon légiósként legutóbb az UVSE-ben játszó Sabrina van der Sloot révén megint a hollandok kerültek előnybe, akcióból, pattintott lövéssel újfent Szücs egyenlített (2-2).
A második játékrészt Bujka Barbara szemfüles dobása nyitotta, ez volt a balkezes center tizedik gólja a vb-n. A vízben kemény csata zajlott, amit hűen illusztrált, hogy a csapatkapitány Keszthelyi Rita vérző orral hagyta el a medencét, de pár perc múlva visszatérhetett a vízbe. Hosszú ideig nem változott az állás, elsősorban a kölcsönösen igen kemény védekezés eredményeként, mígnem fél perccel a nagyszünet előtt Van Der Sloot büntetőből egyenlített (3-3).

Budapest, 2017. július 20.
Takács Orsolya (j) és a holland Vivien Sevenich a női vízilabdatorna C csoportjában játszott Magyarország – Hollandia mérkőzésen a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 20-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A harmadik negyed elején Czigány Dóra nagy pillanata jött el: távolról hatalmas gólt lőtt a jobb felső sarkba, majd kevéssel utána Illés Anna is feliratkozott a gólszerzők közé (5-3). Érkezett a holland válasz, de rövidesen megint kétgólosra hízott a magyar előny: Czigány ezúttal a bal felső sarkba zúdította a labdát, hogy aztán a vb-újonc Gurisatti Gréta ragadtassa üdvrivalgásra a hazai szurkolótábort. A negyed hajrájába még egy holland gól is belefért (7-5).
Különösebb főfájást azonban nem okozott a rivális közelebb kerülése, mivel Keszthelyi a befejező negyedben büntetőből 8-5-re módosította az állást. Yasemin Smit, a vendégek csapatkapitánya harmadszor is betalált emberelőnyből, ám Gurisatti messziről nagy gólt dobott a bal felső sarokba (9-6). A negyedszerre is eredményes Smit révén úgy-ahogy tartotta a lépést a holland csapat, de Keszthelyi újabb kiváló ötméterese lezárt minden nyitott kérdést, a nyolcadik holland gól legfeljebb szépségtapasznak hatott az ellenfélnek.

 korábban, C csoport:
Franciaország-Japán 9-8 (3-3, 3-0, 1-3, 2-2)

A csoport végeredménye: 1. MAGYARORSZÁG 6 pont, 2. Hollandia 4, 3. Franciaország 2, 4. Japán 0

A csoportgyőztes közvetlenül jutott a negyeddöntőbe, míg a 2-3. helyezettek a nyolc közé jutásért is vízbe ugranak. A negyedik helyezett az alsóházi helyosztókon lesz érdekelt.

Budapest, 2017. július 20.
A magyar válogatott játékosai a női vízilabdatorna C csoportjában játszott Magyarország – Hollandia mérkőzésen a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 20-án. A magyar válogatott 10-8-ra győzött, és csoportelsőként közvetlenül a negyeddöntőbe jutott.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Vizes vb 2017

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Vizes vb – Az Egyesült Államok ötödször aranyérmes női vízilabdában

Az Egyesült Államok válogatottja nyerte a magyarországi vizes világbajnokságon a női vízil…