Vihar – Kidőlt fák és elárasztott pincék miatt riasztották a tűzoltókat

0

Elsősorban kidőlt fák és elárasztott pincék miatt kellett kivonulniuk a tűzoltóknak az országon vasárnap átvonuló zivatar után. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfő reggel az MTI-nek elmondta: országszerte több mint 400 esethez riasztották a katasztrófavédelem egységeit.

Hajdu Márton elmondta: a legtöbb riasztás Bács-Kiskun, Békés és Győr-Moson-Sopron megyében volt. Többségében leszakadt faágak és kidőlt fák okoztak gondot.
Fennakadások voltak a közúti közlekedésben is. A hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék miatt is kérték a tűzoltók segítségét: pincékből, alagsorokból kellett szivattyúzni a vizet.
Egyes helyeken a tetőszerkezeteket is megrongálta a viharos erejű szél. A katasztrófavédelemhez hétfő reggelig 45 épületkárról érkezett bejelentés – mondta az OKF szóvivője.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez hétfő reggel eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: délutánig keleten helyenként még kialakulhat zivatar, de heves zivatar már nem valószínű.
A hőmérséklet napközben 27 és 32 Celsius-fok között valószínű, északkeleten az alacsonyabb értékekkel. Késő estére 18-23 fok közé hűl le a levegő. A középhőmérséklet helyenként ismét elérheti a 25 Celsius-fokot. A hőség miatt Budapesten, valamint Pest, Csongrád és Győr-Moson-Sopron megyében van érvényben elsőfokú figyelmeztetés.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

A Magyar Költészet Napja – A vers rólunk és nekünk szól

A nehéz sorsú költő, József Attila április 11-ei születésnapját éppen hatvan éve, 1964 óta…