Veszprém-rali – Ranga Péter: nagy nevek közé léptünk a magyar rali történetében

0

Ranga Péter szerint navigátorával, Szőke Tamással a magyar raliszakág nagy nevei közé kerültek azáltal, hogy megnyerték a vasárnap zárult 24. Veszprém-ralit.

“Ezzel az eredményünkkel nagy nevek közé léptünk a magyar rali történetében. Erős most a mezőny, ez minden idők egyik legkomolyabb bajnoksága, akárki nem tud megnyerni egy versenyt, de még egy gyorsaságit sem. Komoly fegyvertény ez a győzelem” – hangsúlyozta az első abszolút futamgyőzelme után Ranga Péter az M1 aktuális csatorna keddi Ma reggel című műsorában.
A Skoda Fabia R5-tel versenyző Ranga édesapja, a 2001-ben elhunyt, hatszoros magyar bajnok Ranga László a Veszprém-rali kezdőnapján, pénteken lett volna hatvanéves.
“Megható volt ez a futam, büszke vagyok, hogy ilyen jól sikerült. Remélem, édesapám is örült neki. Ő a sportág egyik ikonikus alakja volt, sokan hasonlítanak hozzá. Bízom benne, hogy egyszer olyan magasságokat fogunk elérni, mint ő” – szögezte le a pilóta. Kifejtette, kedvenc pályái közé tartozik a veszprémi, ám a kaotikus első gyorsasági így is meglepte: száraz körülményekre állították be az autót, ennek ellenére helyenként nyolc-tíz méteres, pocsolyákkal tarkított részeken kellett olykor óránkénti 200 kilométeres tempóval átkelniük. Hozzátette, sokakhoz hasonlóan ők is kaptak defektet, de így is sikerült az élen zárniuk.
Kitért rá: a murvás szakaszokon sokat számít a pálya takarítása, hogy az elöl haladók a pici kavicsokat leviszik az útról.
“Benik Balázzsal egymás mögött rajtoltunk, egyenlőek voltak a feltételek. Tiszta, férfias csata volt, örültem, hogy mi jöttünk ki jól belőle” – utalt a végelszámolásnál 7,4 másodperccel megelőzött Benik Balázs, Rácz Bence kettősre. Szezonbeli célkitűzésként az összetett harmadik helyét fogalmazta meg Ranga Péter.
A navigátor Szőke Tamás is komoly sikerként értékelte a győzelmet, mint mondta, igyekezett rutinjával segíteni a pályafutása elején járó, fiatal pilótát.
“Óriási volt a csata, azt kértem Petitől, hogy a féktávokra figyeljünk. Végig nagy nyomás volt rajtunk, a feszültség és az érzelmek mindenkiből kijöttek a végén” – mondta Szőke Tamás. Megemlítette, hogy az előző héten egy bérlő versenyző összetörte az autót, így nagy dicséret illeti a szerelői gárdát is, amely éjjel-nappal dolgozott, hogy a kocsi versenyképes legyen.
Az országos bajnokság szeptember elején a Budapest-ralival folytatódik, majd október közepén a Mecsek-ralival zárul.

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ezt már olvasta?

Távol álltak egymástól a munkaadói és a munkavállalói oldal javaslatai a bértárgyaláson

Távol álltak egymástól a munkaadói és a munkavállalói oldal javaslatai: míg előbbiek a jel…