Veszprém – Felavatták Szent Mihály szobrát az Óváros téren

0

Nagy tömeg gyűlt össze Madarassy István szobrász művének leleplezésére. A művész a Szent Mihály-ikonográfiának azt az ismert, gyakran ábrázolt pillanatát ragadta meg, amelyben az arkangyal az Isten ellen fellázadt gonoszt legyőzi, majd letaszítja a Földre.

Bőzsöny Ferenc, a Magyar Rádió nyugalmazott főbemondója nyitotta szavaival az ünnepséget, s egyben ő volt az avatás narrátora is.

Dr. Navracsics Tibor, európai uniós biztos köszöntötte az egybegyűlteket:

Amikor egy szobrot adunk át, akkor egy közösséget ünneplünk. Egy olyan közösséget, amely valamiért szükségesnek tartotta, hogy az általa uralt térből egy darabkát valami másnak ajánljon fel, valami szépnek, csak esztétikumnak, gondolatnak, reménynek vagy veszély elleni védelemnek. Mindenképpen egy közösség életjele egy szobor.

Akármiről is szóljon, egy olyan életjel, ami valamit megjelenít, amit akkor a közösség fontosnak tart. Veszprém és közössége erős közösség. Itt számos olyan köztéri alkotás született, középület létezik, amely közakadozásból jött létre. Ez azt mutatja, hogy a város polgársága nem vár a segítségre, hanem a saját maga által fontosnak tartott dolgokért kiáll, ugyanakkor nyilvánossá teszi esendőségét, félelmét, hiszen ma, amikor Szent Mihály szobrát avatjuk itt, talán egy kicsit a veszélytől való félelem is megjelenik a közösség életében.

Szent Mihály a védelmezőnk, és ahogyan a bizalom a hidaknál Nepomuki Szent János szobránál megjelenik, a gyónási titok mártírjában, az egykor volt várhíd kezdeténél, úgy itt, a piactér, a polgárváros közepén Szent Mihály szobra áll, ami azt mutatja, hogy nem csupán a Szent Mihály-székesegyház, hanem a város polgársága is fontosnak tartja, hogy legyen egy olyan pont itt a városban mindig, a legforgalmasabb helyen, a transzcendencia és az evilágiság határán, ahol barátokat üdvözlünk, ügyeket intézünk. Fontos, hogy egy pillanatra a szoborra tekintve eszünkbe jusson az is, hogy most jól élünk, biztonságban, de ez a biztonság és jólét nem garantált, nem teljes egészében rajtunk múlik. Ha egy közösség erős, akkor sok veszélyt elháríthatunk, de az ember gyarló, nem tudunk minden veszélyt elhárítani, sőt a legtöbb esetben a saját gyarlóságunkból adódó veszélyt nem tudjuk elhárítani. Szent Mihály erre is emlékeztethet minket…„- mondta.

Brányi Mária, alpolgármester elmondta, Veszprémben tíz éve határozták el a Szent Mihály napi búcsúi hagyományok felelevenítését, hagyománnyá alakítását. Vásárral, népszokások felelevenítésével, családi programmal gazdagítva, a város közösségi ünnepévé tették.

Keresztény egyházak képviselői is örömüket fejezték ki. A református egyház részéről Závodi Zsuzsanna református lelkészasszony hangsúlyozta, fontos, hogy a jóság osztogatói legyünk. Az angyal példa, hogy a jóság osztásában mi magunk se fáradjunk el. Az angyalok a bennünk élő belső tér, ezért fontos, ha ránézünk az alkotásra, ez jusson eszünkbe. Izsó Zoltán, evangélikus lelkész úr kiemelte, Mihály és angyalai harcra keltek a sátánnal, legyőzték őt. Mihály angyal szobra arra figyelmeztet bennünket, hogy mindennap harcoljunk a bűn ellen.

Nagy Károly kanonok úr, a Szent Mihály Bazilika plébánosa hangsúlyozta, a szobor elkészültre régóta belső, személyes ügye volt. A szobor létrejötte azt mutatja, nincs eredmény áldozat nélkül. Kitartásra, küzdelemre és áldozatvállalásra szólított fel mindennapjainkban, és annak jegyében adta át a szobrot.

Forrás: TOKOS BIANKA (vehir.hu)

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Tönkreteheti a magyar személyszállító hajósokat a tervezett kikötőkiosztás

A személyszállító hajók helyett a külföldi szállodahajóknak adnák a kikötőket Újlipótváros…