Változott a bizonyítással járó költségek szabályozása a polgári eljárásokban

0

Megváltozott a bizonyítással járó költségek előlegezésének és viselésének szabálya a január 1-jén életbe lépett új polgári perrendtartás (pp) nyomán.

A Fővárosi Törvényszék honlapján olvasható közlemény szerint a perben a bizonyítással járó költségeket – például a bizonyítással összefüggő fordítási és tolmácsdíjakat – a bizonyító félnek kell megelőlegeznie. Bizonyító fél pedig az, akinek érdekében áll, hogy a perben jelentősnek számító tényeket a bíróság valósnak fogadja el.
A kirendelt fordítónak a bizonyítással nem összefüggő alkalmazásával vagy a bírósági irat bizonyítással nem összefüggő külföldi kézbesítésével járó költséget a felperesnek kell előlegeznie.
Az ügygondnok díját előzetesen letétbe kell helyezni. Ezt a díjat annak a félnek kell megelőlegeznie, aki az ügygondnok kirendelését kérte, illetve akinek perbeli cselekménye folytán a kirendelés szükségessé vált. Az új rendelkezések szerint a költségmentesség és a költségfeljegyzési jog az ügygondnoki díj előlegezésére nem terjed ki.
A végrehajtói kézbesítés díjának megelőlegezése az annak teljesülésében érdekelt fél kötelessége.
A költségeket általában az érintett félnek kifejezetten fel kell számítania és okirattal igazolnia, a bíróság hivatalból nem veszi figyelembe a perköltséget.
A perköltségviselés fő szabálya szerint a pervesztes téríti meg a nyertes perköltségét, saját költségeit pedig maga viseli. Ha a felek egyezséget kötnek, a megállapodásukban megjelölt fél téríti meg a költségeket.
Az új polgári perrendtartással kapcsolatban az Országos Bírósági Hivatal és a törvényszékek honlapjain az érdeklődők közérthető tájékoztatást kaphatnak a legfontosabb változásokról, többek között az alábbi linken: birosag.hu/uj-eljarasi-kodexekrol-tudni-kell és fovarositorvenyszek.birosag.hu/20171220/uj-polgari-perrendtartas.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
  • Farsangi étlap – Paródia

    A karácsonyi és szilveszteri ünnepek előtt egy neves csikólegelői étterem bedobatta a levé…
  • Méz – Az édes arany

    Folyékony vagy kemény, kalácson vagy müzliben: a méz jókedvre derít.Öt kérdés a szorgos mé…
  • Ülök a fa alatt

    Ülök a fa alatt. Természetesen a még január 6-ig feldíszített, s ezen a napon leszedett fe…
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Farsangi étlap – Paródia

A karácsonyi és szilveszteri ünnepek előtt egy neves csikólegelői étterem bedobatta a levé…